A műholdas helymeghatározás 25 éve Magyarországon

1990-ben érkeztek Magyarországra az első terepi GPS műszerek és az elmúlt 25 évben a technológia a gazdaságban és a mindennapi életben példátlan sikereket ért el. Ebből az alkalomból egy egynapos konferenciát szervezünk, ahol a történeti áttekintésen túl lehetőséget kívánunk biztosítani a műholdas helymeghatározás és navigáció hazai alkalmazási területeinek minél szélesebb körű bemutatására. A konferencia tematikájában meg kell jelenjenek a tudományos, terepi geodéziai és navigációs alkalmazások, szoftverfejlesztések.


A RENDEZVÉNY HONLAPJA


Helyszín: Budapest, Földművelésügyi Minisztérium, Darányi-terem

Időpont: 2015. október 27, 10-16 óra között.

A megnyitó előadást Bernhard Hofmann-Wellenhof, a Grazi Egyetem professzora, a szakterület nemzetközileg elismert képviselője tartja.

Kérjük az érintett és érdekelt intézményeket, cégeket, szakembereket, hogy ha érdemes, érdekes mondanivalójuk van, jelezzék azt a szervezőbizottságnak a

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen.

Az előadások tervezett időtartama 10-15 perc, de szakmai poszterek bemutatására is alkalmat adunk. Az előadás-javaslatokat a szervezőbizottság rendszerezi és mérlegeli, ezért a cím mellé egy néhány mondatos összefoglalót is kérünk.

Az előadás javaslatok beérkezésének határideje: 2015. szeptember 4.

A szakmai előadások mellett a műszer- és termékforgalmazó vállalkozások számára megjelenési, kiállítási lehetőséget biztosítunk, ennek feltételeit később pontosítjuk.
A részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött.

A szervezőbizottság tagjai:

Kenyeres Ambrus
Busics György
Rózsa Szabolcs
Szentpéteri László

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk