Tisztelt Tagtársak!

A szervezetünk működésére is vonatkozó 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, valamint a rendezvényeket országszerte  érintő,  augusztus 15-ig érvényes  korlátozások (miszerint semmilyen rendezvény nem engedélyezett) értelmében, a veszélyhelyzet alatti működésünkre vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk.
  • Mint arról korábban már értesítettük a jelentkezőket, az Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja c., március 19-re tervezett rendezvényt elhalasztottuk, a regisztrációkat azonban továbbra is érvényben tartjuk, és reméljük az ősz folyamán az eseményt mielőbb pótolhatjuk.

  • Szintén szerepel őszi terveinkben a május végére tervezett Békéscsabai Földmérő Napok és a június 6-ra tervezett Nemzeti Összetartozás Napja, melyek időpontját a vészhelyzet feloldása után tűzzük ki.

  • A 33. Vándorgyűlés azonban júliusban mindenképpen elmarad, remélve, hogy 2021. évi megszervezése már nem ütközik akadályba.

  • Fenti kormányrendelet szerint fog eljárni társaságunk vezetősége a közgyűlés megtartására vonatkozó kötelezettség tekintetében is, azaz a vészhelyzet megszűnése után  90 napon belül fogjuk a Társaság éves, rendes közgyűlését összehívni.

  • A Geodézia és Kartográfia szakfolyóirat megjelenése előre láthatóan folyamatos, a postázás tekintetében – rajtunk kívülálló okok miatt – történhet késés, akadozás, ezért előre is elnézést és türelmet kérünk.
Megértésüket köszönjük.
MFTTT Titkárság

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk