GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

 

Tartalom

Buga László: Beszélgetés Klinghammer Istvánnal  -----  4

Krausz Nikol – dr. Barsi Árpád: RFID alapú megfigyelőrendszer tervezése  -----  9

Dr. Írás Krisztina – Ungvári Zsuzsanna: Újragondolt régi játékok (Földrajzoktatási eszközök interaktív webes rekonstrukciója) ----- 15

⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰

Megemlékezés Bodola Lajos professzor halálának 80. évfordulóján -----  20

XVII. Földmérő-találkozó ----- 21

Ha Selmec hív…  ----- 25

Földmérők zarándoklata ----- 28

Nekrológ (Búcsún dr. Lukács Tibortól ----- 29

⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰

Content

Conversation with István Klinghammer (László Buga) ----- 4

Planning of a Radio Frequency Based Traffic Monitoring System (Nikol Krausz – Árpád Barsi, dr.) ----- 9

Web-based Reconstruction of Old Educational Instruments of Geography (Krisztina Írás, dr. – Zsuzsanna) -----15

⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰     ⃰

Commemoration on the 80th Anniversary of Professor Lajos Bodola’s Death ----- 20

17th Surveyor’s Meeting in Transylvania ----- 21

If Selmec Calls ----- 25

Surveyors’ Pilgrimage ----- 28

Abituary -----  29

 

Beszélgetés Klinghammer Istvánnal

Buga László

Klinghammer István kutatási területe a geoinformatika és a tematikus kartográfia. Pályája nagy részében a térképábrázolás kérdéseivel foglalkozott, elsősorban a tervezési térképekkel és a környezetértékelő tematikus térképekkel. A tematikus kartográfia ábrázolási módszereinek kidolgozása területén (Magyarországon) iskolát teremtett. Tudományos munkásságát 8 könyv, 4 könyvrészlet, 110 szakcikk és tanulmány, 5 atlasz, 9 térkép és 15 kutatási beszámoló tartalmazza. Klinghammer István akadémikus 2016 augusztusában tölti be a 75. életévét, ez alkalommal beszélgettünk vele pályájáról, szakmai hitvallásáról.

Buga László

főtitkár-helyettes

MFTTT

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

RFID alapú megfigyelő rendszer tervezése

Optimális antennahely meghatározása közlekedési csomópont megfigyeléséhez

Krausz Nikol – Dr. Barsi Árpád

A közlekedés biztonsága és ennek fejlesztése kiemelt helyet foglal el az országok biztonságpolitikájában. A cikkben rádiófrekvencián alapuló forgalom figyelésére alkalmas rendszerek kialakítása, illetve a kapcsolódó tervezési nehézségek, akadályok ismertetése történik meg. Az RFID alapú megfigyelő rendszer alkalmazható szintbeli illetve nem szintbeli forgalmi csomópontok esetén is forgalommal szemben közlekedő jármű kiszűrésére. A cikkben ismertetésre kerül az optimális antenna-elhelyezés folyamata.

Planning of a Radio Frequency Based Traffic Monitoring System

The safety of the traffic and its development has high priority in the national safety policies. The paper presents the development of a radio frequency based system that supports traffic monitoring, and also discusses the relevant planning issues and obstacles. The RFID-based monitoring system enables ghost driver detection both in level- and in grade-separated junctions. Current paper presents the procedure of defining optimal antenna locations.

Krausz Nikol doktorandusz BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Dr. Barsi Árpád egyetemi tanár BME Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Újragondolt régi játékok

(Földrajzoktatási eszközök interaktív webes rekonstrukciója)

Dr. Irás Krisztina – Ungvári Zsuzsanna

A földrajztanításban gyakran használunk olyan eszközöket, amelyek különféle jelenségek és folyamatok térbeliségét szemléltetik. Az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének térképtára számos térkép és földgömb mellett néhány antik taneszközt is őriz, amelyek közül egy napmagasság-mutatót (20. sz. első évtizede), egy ún. Európa-kereket (1930-as évek közepe) és egy összehasonlító időtárcsát (19. sz. vége-20. sz. eleje) interaktív webes alkalmazás formájában újraalkottunk. Ezek a szertar.elte.hu weblapon megtekinthetők. Az egyes webes alkalmazások JavaScript kliensoldali szkriptnyelv, a háttérben működő adatbázisok pedig PHP szerveroldali szkriptnyelv alkalmazásával működnek. Az eszközök grafikai megjelenítését megtartottuk, azonban az adattartalmat aktualizáltuk, helyenként további (kiegészítő) funkciót építettünk be. A taneszközök webes átdolgozását azért tartjuk szükségesnek, mert így az általuk közölt ismeretanyag a korábbinál szélesebb körhöz juthat el, a számítástechnikai eszközök használatához szokott diákok érdeklődését az eredeti eszközöknél könnyebben felkeltik, ugyanakkor utat is nyitnak feléjük.

Web-based Reconstruction of Old Educational Instruments of Geography

Since the 18th century, teachers have used instruments to help understanding difficult issues of geography. The most characteristic tools were maps, globes and armillary spheres but there were other useful instruments as well such as sun pointers, country guides or comparative time wheels. Unfortunately, the most of these old instruments went wrong in frequent and long term usage and nowadays we can find them only libraries. The goal of this research is to create interactive reconstructions of three antique instruments (a so-called “Wheel of Europe” (mid 1930’s), a sun pointer (beginning of the 20th century), and a comparative time dial (end of 19th century-beginning of the 20th century) preserved in the cartographic collection of the Department of Cartography and Geoinformatics of ELTE, and to ensure their way back to education in a web page named szertar.elte.hu. This web page, besides the applications, shows scanned images and short descriptions as well. Web applications of these instruments are written in JavaScript, attributes of the databases are maintained with PHP and graphic visualization is based on SVG. Some details had to be a little modified and the geographic data needed to be updated. These three pieces complete education of geography at primary, secondary and university levels respectively. Educational purposes and the year of creation of these instruments were determined by a detailed analysis of their geographic content. Nowadays, web-based reconstructions of such objects are able to bring pupils and students closer to geographic topics. On the other hand, with digitalization, we are able to protect them from falling into oblivion and to present them to the new generations.

Dr. Irás Krisztina egyetemi adjunktus ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Ungvári Zsuzsanna tanársegéd ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Megemlékezés Bodola Lajos professzor halálának 80. évfordulóján

Zágoni Bodola Lajos a kiváló tudós, a Műegyetem Geodézia Tanszékének professzora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 80 évvel ezelőtt, 1936. június 28-án Budapesten hunyt el.

Bodola Lajos San Pier D’Arenában született 1859. október 9-én. Édesapja a székely származású, hasonló nevű Bodola Lajos, édesanyja olasz hölgy, a régi liguriai családból származó Montano Adél volt.

Édesapja, az idősebb Bodola Lajos az 1848-49-es szabadságharcban az „ágyú-öntő” Gábor Áron seregében tüzérhadnagyként vett részt. 1849 márciusában a Vöröstorony bevétele során tanúsított hősiességéért Bem tábornok főhadnaggyá nevezte ki, és személyesen tűzte mellére az Ezüstkoszorú érdemkeresztjét. A szabadságharc bukása után Kossuth hívására csatlakozott az olaszországi emigrációhoz. Édesapja szabadságharcos múltja és politikai meggyőződése nagy hatással volt fiára, ifjabb Bodola Lajosra, aki professzorként és európai hírű tudósként is elkötelezett híve maradt a kossuthi hagyományoknak.

Az ifjabb Bodola Lajos egyetemi tanulmányait a Cataniai Egyetem (Regia Universita di Catania) Matematika és Mérnöki Karán kezdte meg. A család 1879-ben hazaköltözött Magyarországra, így Bodola mérnöki tanulmányait a József Műegyetemen folytatta, ahol 1885-ben kitűnő minősítésű mérnöki oklevelet szerzett.

Műegyetemi oktatói működése 1885–86. tanévben vette kezdetét, mint repetitor, amit 1893-ban adjunktusi kinevezés követett.

1890–91. tanévben kezdődött a Műegyetemen a felsőgeodézia c. tárgy oktatása. Az Egyetemi Tanács Bodolát bízta meg az előadások megtartásával.

1894-ben a Geodéziai Tanszék nyilvános rendkívüli, majd 1896-ban nyilvános rendes tanárává nevezték ki. A Műegyetem Mérnöki és Építészi Osztály dékánja volt 1904–1906 között, majd 1910–11. tanévben rektorrá választották, de ezt a tisztséget betegsége miatt már nem tudta ellátni.

A műszaki doktori cím (dr. techn.) adományozásának joga 1901-től illeti meg a József Műegyetemet. Bodola tanszékvezető professzori működése alatt a geodézia tudományból készített doktori értekezése alapján Fasching Antalt 1901-ben, Guoth Bélát 1910-ben avatták műszaki doktorrá.

Tudományos működése németországi tanulmányúttal kezdődött. A Műegyetem Tanácsának javaslatára 1887-ben a Porosz Királyi Geodéziai Intézetben felsőgeodéziai tanulmányokat folytatott. Ennek keretében a kieli csillagdában azimut- és sarkmagasságmérésekben vett részt, majd a Königsberg–Memel–Goldap felsőrendű alappontokon földrajzi hosszúságkülönbség-meghatározásokat végzett.

Báró Eötvös Loránddal 1891-ben a Vas megyei Ság-hegyen gravitációs mérésekben vett részt, ennek során a hegy középmeridiánjában sarkmagasságméréseket végzett.

Tudományos munkássága szorosan kötődik a „Comité Internationale des Poids et Mesures” (Nemzetközi Súly és Mérték Bizottság) 1894–1928. közötti tevékenységéhez. Kiváló érdemei elismeréséül 1923-ban a Comité (Bizottság) titkárává választották, ezt a tisztségét 1928-ig töltötte be. 1929-ben a Bizottság tiszteletbeli tagjává választották.

Bodola javaslatára a Nemzetközi Geodéziai Szövetség 1895-ben elfogadott Egyezményéhez – Ausztriától független tagként – Magyarország is csatlakozott. A Szövetség állandó bizottságában Bodola képviselte Magyarországot. A Szövetség Bodola rendezésében 1906-ban Budapesten konferenciát tartott, ezen ismertette Eötvös Loránd – az azóta világhírűvé vált – gravitációs kutatásának eredményeit.

Szakirodalmi munkássága is a geodézia tudományához kötődik. Fő művének tekinthető: „A mérési hibák elmélete és a legkisebb négyzetek módszere” I. kötet (1905.)

Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen a Magyar Tudományos Akadémia 1905-ben levelező tagjává választotta. A budapesti Erzsébet híd építésekor deformációmérő műszert fejlesztett ki. Ezt a tevékenységét 1903-ban a III. osztályú Vaskorona renddel tüntették ki. Irodalmi munkásságát a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1905-ben Hollán-pályadíjjal jutalmazta. A tudomány és a felsőoktatás terén kifejtett tevékenységét 1906-ban „magyar királyi udvari tanácsos” kitüntető címmel jutalmazták. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem 1910-ben, a József Műegyetem 1922-ben a tudományok tiszteletbeli doktorává (dr. h. c.) avatta.

A Francia Köztársaság elnöke a Párizsban székelő Nemzetközi Súly és Mérték Bizottságban kifejtett titkári tevékenységéért 1928-ban a Francia Becsületrend tisztikeresztjével tüntette ki.

A Műegyetem Általános és Felsőgeodézia Tanszékének komparátor terme – amely Bodola tanszékvezetői működése alatt létesült – a „Bodola-terem” nevet viseli.

Tisztelettel és kegyelettel emlékezünk Zágoni Bodola Lajosra, a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő szereplőjére, a tudós professzorra.

DSc. Horváth Kálmán

professor emeritus

 

XVII. Földmérőtalálkozó

 

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) hagyományos földmérőtalálkozóját május 19–22. között, immár a tizenhetediket, Déván, Hunyad megye székhelyén tartotta meg. A találkozón 97 hivatalosan regisztrált személy vett részt, de vélhetően a 100 főt is meghaladta a résztvevők száma.

A program a szokásos mederben folyt: a csütörtöki megérkezést követő napon szakmai kirándulás volt, a szakmai előadások szombaton hangzottak el, amelyet este a baráti vacsora követett, majd a vasárnap a hazautazásé volt.

Akkor nézzük szép sorjában:

Szakmai kirándulás

Elsőként Vajdahunyadra (románul Hunedoara, németül Eisenmarkt vagy Hunnedeng) látogattunk, ahol a várat néztük meg.

A település lakosainak száma a 2011. évi népszámlás szerint közel 59 ezer, a magyar lakosok száma elenyésző, nem éri el a 4000 főt, ami mindösszesen 6,5%. Vajdahunyad a vasgyártásról volt nevezetes, amelyet mára szinte teljesen felszámoltak.

A település nevének előtagja arra utal, hogy az erdélyi vajda birtoka volt. Az 1409. október 18-án kelt oklevél szerint Luxemburgi Zsigmond Vajk kenéznek (falutelepítő vezető a középkori Magyarországon, de személynév is), Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amelyről később a család a nevét is kapta. A család ezután építette a mai vár elődjét birtokközpontként. Hunyadi János kormányzósága alatt felesége, Szilágyi Erzsébet is a várban lakott. Az apjától örökölt várat Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.

Később a Bethlen család tulajdonába került (először Gáboré, majd ő az unokaöccsének, Istvánnak adományozta), később pedig Bethlen Kata szerezte meg. 1725-től a kincstári uradalom hivatalait helyezték el itt. Katonai célra 1784-ben használták utoljára, amikor is a nemesség menekült a várba a Horea-felkelés elől (erdélyi parasztfelkelés, Hóra-lázadás, amelyet II. József rendelete váltott ki).

A vár felújítását már az 1800-as évek elején megkezdték, de több alkalommal tűzvész pusztította, így a felújítás abbamaradt. A későbbi helyreállításokat Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre irányította. Az 1896-os világkiállításra épített, Alpár Ignác tervezte budapesti Történelmi Épületcsoport (amelybe beletartozik a Vajdahunyad-vár) jelentős részben mutat hasonlóságot az eredeti vár egyes részleteivel, pl. Nebojsza-torony, Mátyás-loggia.

Vajdahunyadról Brád városkába utaztunk (Brad neve románul fenyőt jelent), amely az Erdélyi-Érchegységben található. Természetesen bányaváros, amelyre címerének egyik eleme is utal, s nem is akármit bányásztak, hanem aranyat. A város az arany négyszög egyik csúcsa (Brád, Nagyság, Offenbánya, Zalatna). Különlegessége az, hogy az aranyat természetes állapotában bányászták, nem használtak pl. ciános technológiát. Brád sem úszta meg a Hóra-lázadást, nemeseket öltek meg, köztük a szolgabírót, de a református lelkészt is.

Úti célunk a 2009-ben felújított Aranymúzeum meglátogatása volt. A múzeumban természetes előfordulású aranydarabkák, elképzelhetetlen formájú kristályok láthatók, emellett kiállítás mutatja be a bányászat eszközeit és a nehéz munka folyamatait.

Ebédünket is Brádon fogyasztottuk el, miután Marosillyén a helyreállított Veres Bástya megtekintése volt a cél. A település nevét az Illés (Illye) névből eredeztetik. 1350 körül magyar lakosságú vásáros hely volt. A XV. században birtokközpont volt, arany- és ezüstbányák és marosi rév is tartozott hozzá. 1468-ban említik először a Dienessi család által épített nemesi lakot, amelyet a fejedelem a család kihalása után Bethlen Farkasnak adományozott.

A nagyenyedi Bethlen Kollégium diákjai a ma is álló Veres Bástyát fogadták el Bethlen Gábor (1580–1629) szülőházának, és 1909-ben emléktáblát helyeztek el az épületen. A vár korabeli bástyáit, várfalait Apafi fejedelem rendeletére 1670-ben lerombolták, nehogy a törökök elfoglalják, csak a lakás céljára is szolgáló Veres Bástya maradt csak meg.

A 1990-es évek elején, a reprivatizáció során a megmaradt bástyát az államosítást megelőző tulajdonosok visszakapták. Az épület felújítására nem volt anyagi fedezetük, ezért annak eladását tervezték. Szerencsésen alakult a dolog, mert a Böjte Csaba atya által vezetett ferences szerzetes alapítvány megvásárolta az elhanyagolt épületet, amelyet szépen felújítottak, Bethlen Gábor-kiállítást rendeztek be benne, ahol a látogató meghallgathatja az épület történetét, és megnézheti a felújításról készült filmet is.

Marosillyét magunk mögött hagyva visszatértünk kiinduló helyünkre, Dévára, ahol a más helyszíneken elmaradt (Kolozsvár, Nagyvárad) városnézés következett.

Szállásunk az új városrészben volt, sétánkat viszont a megmaradt történelmi részben kezdtük. Először az 1910-ben épített református templom történetét hallgattuk meg, majd továbbsétálva az egykori kaszinót, a színházat és a Királyi Főreálgimnázium impozáns épületét, a vármegyeházát és a törvényszék épületet szemléltük meg. Elsétáltunk a vár alatt található Bethlen–kastélyhoz, annak közelében pedig az egykori laktanyául szolgáló, de az új időkben tornaiskolaként működő épületet láthatjuk.

Sétánk természetesen a Kőmíves Kelemen népi balladából ismert Déva vára alatt ért véget.

Nagy szeretettel mondunk köszönetet idegenvezetőnknek, Gáspár-Barra Réka újságírónak, aki értékes történelmi ismeretekkel gazdagított bennünket.

Szakmai előadások

A kirándulást követő napon, szombaton hangzottak el a szakmai előadások, amelyek a találkozó mottója: „A rendelkezésre álló technológiák alkalmazása és várható eredményei” jegyében születtek meg. Összesen 11 előadás hangzott el. Az előadások helyszíne a Pedagógus Ház díszterme volt. A megnyitón mint házigazda, Máté Márta kerületi felügyelő is részt vett.

A konferenciát dr. Ferencz József az EMT Földmérő szakosztályának elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a konferenciát dr. Ádám József akadémikus, az MFTTT elnöke, Máté Márta házigazda, Horváth Gábor István, az FM Földügyi főosztályának vezetője, dr. Csemniczky László, a gita korábbi elnöke.

A köszöntések után dr. Suba István ismertette az EMT döntését a Márton Gyárfás-emlékérem odaítéléséről. A döntés értelmében erdélyi részről a kitüntetést Márton Huba érdemelte ki, aki a díjat az IT–fejlesztésekben kifejtett tevékenységéért kapta meg.

Az emlékéremmel való kitüntetésre az MFTTT Választmánya Homolya András munkásságát tartotta érdemesnek, amelyet kiemelkedő oktatói tevékenysége, az erdélyi konferenciákon való aktív részvételével, előadások tartásával érdemelt ki . A magyarországi kitüntetett életútját dr. Ádám József ismertette.

A kitüntetések átadását követően a szakmai előadások sorát dr. Mihály Szabolcs nyitotta meg, aki előadásában a térinformatikai szabványok felépítését, közöttük lévő összefüggéseket, a nemzetközi (EU) és hazai szabványok jellemzőit, valamint a szabványok felújításának, felülvizsgálatának szükségességét mutatta be.

Dr. Busics György előadásában azt elemezte, hogy a középkori épületek vizsgálatával a királyi hosszmérték (öl) feltételezett méretét – amelyet egy fennmaradt zsinór hossza alapján 3,126 méternek lehet elfogadni – hogyan rekonstruálták. Vizsgálatukat és megállapításukat arra alapozták, hogy a korabeli épületek a királyi öl többszörösét hordozzák magukban, vagyis, ha az épületek méreteit megfelelően megállapítják, rekonstruálható a királyi hosszmérték, amely a levezetések után 3,18 m-nek adódott.

Az előző előadáshoz szorosan kapcsolódott Tóth Sándor középkori körtemplomok vizsgálatáról szóló bemutatója. A vizsgálat célja ebben az esetben is a királyi hosszmérték megállapítása volt. Az előző előadásban bemutatott vizsgálattól független vizsgálat alapján a királyi ölt ugyancsak 3,18 m-nek lehetett elfogadni.

Nagy érdeklődés kísérte dr. Rákossy Botond Józsefnek a romániai kataszter helyzetéről, annak hiányosságairól szóló előadását. Az előadó (aki korábban a kataszteri főhatóság vezetésében is dolgozott, de mivel nem értett egyet a helytelen intézkedésekkel, ezért megvált hivatalától) három főhiányosságot említett:

–   „nem lehet tudni pontosan, hol vannak az ingatlanok,

–   nem lehet tudni pontosan, hogy mekkorák,

–   nem lehet tudni pontosan, hogy kik a tulajdonosok.

Ilyen körülmények között – Mátyás király szavaival élve – elmondhatjuk: messze van még a messze.”

Márton Huba és Nagy István az ingatlan-nyilvántartásban működtetett térinformatikáról tartott előadást. Az adatok relációs adatbázisba való integrálása lehetővé teszi a kataszteri adatoknak az adminisztrációs szinttől a földrészlet mélységéig való kezelését, az összefüggések és hiányosságok megállítását. A Geotop Kft. által e célra kifejlesztett szoftver működését, előnyeit is bemutatták.

Dr. Siki Zoltán előadásának címe a „Földmérő dolgok internete” címet kapta, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az eszközeink a vezérlő számítógépek segítségével önálló, autonóm interneteszközökké váltak. Így az internet egy újabb dimenziója  nyílt meg azeszközök  internetes képességei révén.

A földmérési alappontok helyszínelése fontos hivatali feladat, azonban annak jogszabályokban előírt gyakorisága, illetve a hivatal erőforrásainak hiánya nem biztosítják az alappontokkal kapcsolatos naprakész információk meglétét, rosszabb esetben azok fennmaradását. Egy, a közösség által végzett helyszínelés azonban elősegítheti az információgyűjtést. E célból a FÖMI olyan webes felületet hozott létre, amelyen az információk begyűjtése és azonnali közösségi megosztása mobiltelefonnal, táblagéppel vagy otthoni PC-vel is megoldható. Ezt a fejlesztést mutatta be Sebők Tamás és Kolesár András.

Erdélyi Marcell két előadást tartott. Az elsőben a 3D-s modellek időbeli változásait tárgyalta, a másodikban pedig a vasúti pályaívek szabályozásakor alkalmazható kiegyenlítő görbéket mutatta be.

A bizonyos időszakokban meghatározott pontfelhők, 3D-s modellek közötti sík- és térbeli különbségek kiszámításával a modellek időbeli változásait határozhatjuk meg, amely módszer sikeresen alkalmazható pl. épületek mozgásvizsgálatára, nem csak meghatározott egyedi pontokra, hanem a teljes épületre vonatkozóan is.

A vasúti pályaívek szabályozására használt módszerek a klasszikus eljárásokon alapulnak. A kiegyenlítő görbék módszere matematikailag helyes eredményre vezet, gyakorlati alkalmazása azonban további vizsgálatokat igényel.

Dr. Ferencz József első előadásában a Master Cad Kft. által a 2015–2016-ban megvalósított technológiai fejlesztéseket, azok folyamatábráját, a fejlesztések hozadékait és kockázatait mutatta be.

Következő előadásában a megújuló szolgáltatásaik és termékeik forrásaként a felújított technológiájukat nevezte meg. Megállapította, hogy a műszaki fejlődés és a kapcsolódó tudás kényszerpályát eredményez, amelynek következménye a folyamatos fejlődés. Ez teszi lehetővé az egyre újabb, modernebb, változatosabb termékek létrehozását, ezzel növelve a felhasználói értékeket. Az új termékekkel a 4D-s rendszerek területére is átjuthatnak.

Az előadások végeztével a konferenciát, megköszönve az előadók munkáját, dr. Ferencz József elnök bezárta.

Baráti vacsora

A hagyományokhoz híven a XVII. Földmérő találkozó sem érhetett véget baráti vacsora nélkül. A két elnök, dr. Ádám József és dr. Ferencz József pohárköszöntője után mindenki nagy érdeklődéssel várta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Margaréta gyermektánccsoportjának előadását. A szépen, illő viseletben felöltözött lányok-fiúk fergeteges táncokkal mutatták be hogyan őrzik a hagyományokat, láthatóan szívükben-lelkükben él annak szeretete.

A táncbemutató után kellemes zene mellett folyhatott a társalgás, születtek barátságok és a korábbiak megerősítést nyertek. A résztvevők sem riadtak vissza a tánctól, mindenki jól érezte megát, az igen jó hangulatú baráti vacsora úgy hajnali 2 körül ért véget.

Hazautazás

Vasárnapra már csak a hazautazás maradt. Köszönetet mondtunk erdélyi barátainknak, a szervezőknek, az EMT-nek a színvonalas találkozó megszervezésért, biztosítva őket arról – ez nem fenyegetés – jövőre ismét eljövünk.

Az érzékeny búcsú után elindultunk. Bizonyára mindenki gondolatban az elmúlt napok eseményeit dolgozta fel, boldogság járhatta át szívét, hogy kedves barátokkal tölthette az előző napokat.

A találkozón készült fényképet az MFTTT honlapján a Képtárában tekinthetik meg.

Hodobay-Böröcz András

 

„Ha Selmec hív”

Kirándulás a Felvidékre

A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság Szombathelyi Területi Csoportjának szervezésében háromnapos kirándulásra indultunk 2016. június 9-én a Felvidék egykori „ezüst” városába, Selmecbányára. Lelkes, 35 főnyi csapatunk többségében földmérőkből és azok hozzátartozóiból állt. Társaságunkat megtisztelték jelenlétükkel budapesti tagtársaink – Hetényi Ferencné, Csizmadia Mihályné és Bacsa Ignácné –, valamint Erich Imrek is, az osztrák állami földmérés munkatársa.

Utunk első állomása Révkomárom volt, ahol is megtekintettük Közép-Európa egyik legnagyobb erődrendszerét – illetve ami megmaradt belőle – a komáromi várat, amit a híres Klapka György honvéd tábornok a végsőkig védett 1849-ben. Az erődítmény az Öregvárból, az Újvárból, földsáncokból és a föld alatti kazamatarendszerekből áll. A várat két oldalról a Duna és a Vág védte, harmadik oldalról pedig az újvár biztosította a bevehetetlenségét.

A várlátogatás után a várost tekinthettük meg szabadprogram és egy kellemesen elköltött ebéd keretében.

Késő délután érkeztünk Selmecbányára. Szállásunk az óvárostól délre várt ránk falusias környezetben lévő apartmanokban. Vacsora után, még világosban bementünk a városba egy könnyű sétára. Akik még nem jártak ott, izgatottak voltak az általunk és mások által elmondott történetek hatására, hogy vajon milyen kép várja őket. Mi Selmec-rajongók pedig örömünkben voltunk izgatottak, hogy újra láthatjuk a várost, a ma is létező legendát. A lenyugvó nap gyenge fényénél végigszaladtunk a Szentháromság-szobortól a Rózsa utcán át, százhuszonötödször is lefényképezve a Klopácskát, a Leányvárat, az Óvárat – és egyáltalán – boldogok voltunk, hogy végre ismét itt vagyunk a magyar földmérés oktatásának és a selmeci diákhagyományoknak a térbeli kezdeténél.

Másnap, reggeli után városnézésnek nevezett időutazásba kezdtünk. Felsétáltunk a Leányvárba, ahol is a török időkből ránk – aztán szlovák barátainkra – maradt anyagból készült hadtörténeti kiállítást nézhettünk meg, na és persze a pazar kilátást Selmecre.

Majd egy rendhagyó látványosság, a temető következett, ahol megtaláltuk a régi magyar lakosok és néhány híres magyar tanár sírját, akik a magyar műszaki oktatás alapjait fektették le Selmecen. Felkerestük az „Együtt vagyunk” feliratú obeliszket is, amit a Nadapi főalappont kicsinyített másaként állítottak – egy külön erre a célra megvásárolt sírhelyen – volt fehérvári diákok (az ún. „Kemény Mag” tagjai), azoknak az emlékére, akik már az örök sörmezőkre költöztek, és nem lehetnek többé együtt velük Selmecen.

Ezután sorra következtek a kötelező látványosságok és történetük: a Klopácska, aminek hangjára kezdték és fejezték be a munkát a hajdani ezüst- és aranybányászok, az Óvár, aminek a tornyát díszítő napóra apropóján Erich Imrek komplett műszaki előadással lepett meg minket. A Kőszegi-hegységben lévő Írottkő-kilátó falára saját maga által tervezett és kivitelezett napóra készítésének mérnöki dokumentációját mutatta be.

Megtekintettük azt a házat, ahol Petőfi Sándor lakott 1838–39-ben, amikor is a selmeci Lyceum növendéke volt. Megvan még a magyar nyelvű emléktábla (1896), ez jó hír a mai világban.

Csapatunkhoz időközben csatlakozott Szabó László földmérőmérnök, alias Szacó, (a már említett „Kemény Mag” tagja). A kezdettől fogva velünk utazó Fekete Ferenccel, azaz Keletivel (aki szintén földmérőmérnök és a Kemény Mag tagja) ketten voltak az idegenvezetőink. Mivel ők voltak közülünk legtöbbször Selmecen, és  ismerik legjobban a várost, így kézenfekvő volt, hogy ők ismertetik a látnivalókat. Szinte minden épületről, szoborról tudtak valami érdekességet mondani, Selmec legrégebbi lakóházától a Szentháromság-szobron keresztül a Szent Katalin-templomig.

A Rózsa utca föl-le, balra-jobbra kanyargó szűk járdáján, lépcsőin sétálunk tovább. Eszünkbe jut néhányunknak, a klasszikus diáknóta szövege: „Szép kis város Selmecbánya, görbe bár minden utcája…”. Íme a bizonyíték, ez a nóta színtiszta igazság.

Városnéző sétánk során megérkeztünk az egykori Bányászati és Erdészeti Akadémia legendás épületeihez. Két vezetőnk ismertetőjéből, valamint az előttünk lévő épületek látványából lassan-lassan kibontakozik a múlt valósága. Az 1735-ben alapított Felsőfokú Bányatisztképző Intézetből Mária Terézia 1762. október 22-én kelt „Systema” utasítása szerint 1770-re létrejött Európa első bányászati akadémiája. Ez még akkor is így van, ha időközben – ki tudja miért – a szlovák hatóság épp akkor teszteli a légvédelmi szirénát, amikor az erdészeti palota elé érünk. Sebaj! A két hatalmas mamutfenyő még áll a bejárat előtt. Ők tanúi voltak annak, amikor az újdonsült elsős diákok – az ún. pogányok – megérkeztek az iskola lépcsői elé, és szájtátva néztek fel azokra a falakra, amelyek között egy életre ellátták őket tudással, műszaki készséggel és az összetartozást erősítő diákhagyománnyal.

Többen közülünk megpróbálták öllel megmérni, vagy csak pusztán szeretetből átölelni a hatalmas fenyők törzsét.

Ebédre szabadon választott módon széledtünk szét a város éttermeibe, majd délután kettévált a csapat.

Az egyik fele a Bartoloma vagyis a Bertalan tárnába tartott, ahol az ún. természeti bányamúzeumot tekintette meg. A másik csapat a közeli Szent Antal községben lévő Koháry-kastélyt és a benne berendezett kiállítást látogatta meg.

A másfél-két órás programok után visszatértünk a szállásunkra, és elkezdtünk készülni az esti fő programra, a szakestélyre. Mert ha Selmec, akkor szakestély. Nehéz volt. Először is, nem volt megfelelő helyiség. Berendeztük az ebédlőt. Nem volt üveges sör, csak csapolt. Megbeszéltük, hogy nem lesz „Silentiumeks!” felszólítás, és folyamatosan lehetőség lesz sörivásra. A vendéglátós néni nem tudott más nyelven, csak szlovákul. Elmondtuk neki oroszul (na körül-belül), hogy mit szeretnénk. Nem értette. (Nem csodálom.) Szerencsére a Szacóval jött egy fiatal hagyományőrző legény is, Miklós Ákos, „Dalospacsirta”, aki tudott szlovákul, és így rajta keresztül tudtunk kommunikálni. A házinéni részéről egyetlen kikötés volt, hogy éjfélkor be kell fejezni a mulatságot. Szavunkat adtuk. És végül, de nem utolsó sorban: aggódtunk, hogy az így is szűkös 35 főből nem jön el mindenki a szakestre, mert nem ismeri, esetleg nem érdekli, vagy esetleg csak fáradt. Mindenki ott volt! Igazi bursch szakestélyt tartottunk. A Kemény Mag is kitett magáért. Szacó és Dalospacsirta voltak a Cantusok (dalnokok), Keleti pedig a Major Domus (Háznagy). Sorra jöttek a jobbnál jobb szakmai és egyéb felszólalások sok humorral, ahogy az szokás. Sorra csendültek fel a régi diáknóták, táncra perdültek a leányvári boszorkányok, és repült velünk az idő. 11-kor felhangzottak a szakest záró dalai, szabad folyás. A Cantusok és a régi öregdiákokból összeverbuválódott kórus sorra süvöltötte a még el nem énekelt nótákat. A vendéglátós néni aggódva figyelt, nem tudta elképzelni, hogy a kicsit pityókás, jókedvű társaság hogyan fog éjfélkor elcsitulni. Így: 11.45-kor felcsendült, hogy „Éjfélt ütött már az óra, térjetek már nyugovóra!” Ekkor a „legények és leányok” varázsütésre kiitták maradék sörüket, hihetetlen hévvel helyére rakták a szétpakolt asztalokat és székeket, majd pontban éjfélkor rendet hagyva magunk után mindenki nyugovóra tért egy darab Selmeccel a lelkében.

Másnap reggel senki sem akart hazaindulni. De kellett. Fülünkben csengett még a tegnapi záró nóta: „Ha Selmec hív, mi ott leszünk…”, és ez minden, ami az ember szívében van.

Elbúcsúztunk hát Szacótól, Dalospacsirtától és elindultunk. Hazafelé megálltunk Nyitrán, és egy magyar nyelvű idegenvezetővel megnéztük a várost. Aki nem hiszi, az járjon utána!

MFTTT Szombathelyi Csoportja

 

A Szeniorok Tóth Ágoston Klubjának kirándulása Horvátzsidányba

A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Szeniorok Tóth Ágoston Klubja 2016. július 2–3-án kétnapos kirándulást szervezett Horvátzsidány–Kőszeg útvonalon a földmérők védőszentjének, Szent Tamás apostol szobrának Horvátzsidány Péruska Mária zarándokhelyén történő felavatására és megszentelésére. Szent Tamás apostol szobrának felállítását dr. Busics György, Busics Imre és Csire Imre felhívásban kezdeményezték még 2016 februárjában. A kezdeményezést az MFTTT is felkarolta, a szervezést és az adománygyűjtést segítette.

A kiránduláson 25 fő vett részt, majd a szobor megszentelésére kiegészültünk a fővárosból és Vas megyéből érkezettekkel, így az eseményen kb. 55 fő vett részt.

Buszunk a Bosnyák térről, a Térképész Székháztól 10 órakor indult, az útvonal Budapest–Győr–Kőszeg volt. Útközben az érintett települések rövid történetét ismertette Hetényi Ferencné.

Első programunk Peresznye Tégláskert Vendéglőben egy ebéd volt, ahol kiegészültünk a gépkocsival érkezőkkel. Az ebéd végére megérkezett Dumovits István Horvátzsidány plébánosa, aki köszöntött bennünket, és meghívást kaptunk tőle délutánra a templomába és parókiájára.

Ebéd után Kőszegen elfoglaltuk a szállásunkat, a Szent Imre Missziósházban, majd az egész társaság busszal visszament Horvátzsidányba, ahol a Busics család fogadott bennünket a szülőházukban, frissen sütött köménymagos kiflivel és egyéb finomságokkal. A rövid látogatás után eleget téve Dumovits plébános úr meghívásának, a horvátzsidányi római katolikus templomba látogattunk, ahol a plébános úr nagy szeretettel fogadott bennünket. Miután elmondta Horvátzsidány történetét, megáldotta a társaságot, és átmentünk a parókiára egy koccintásra.

Innen Kőszegre indultunk, de közben felkerestük Kiszsidányban a környéken híres tisztavizű forrást, annak hideg vizével hűsítve magunkat. Nem sokat időzhettünk a forrásnál, mert már várt bennünket idegenvezetőnk, Kővári Lajos történelemtanár, aki kétórás városnéző túrára kísért el bennünket a történelmi belvárosba és a várba. A városnézés közben mindent megtudtunk a város történetéről, a magyar történelmet is beleértve. Ezúton is szeretnénk neki köszönetet mondani.

A fárasztó városnézés után – már szürkületben – hazasétáltunk, majd szállásunk étkezdéjében jóízűen elfogyasztottuk a magunkkal hozott hideg vacsorát. A vacsora végére megérkezett a beharangozott hidegfront és eleredt az eső. Örültünk, hogy napközben szép időnk volt, és reménykedtünk, hogy másnap is az lesz.

Reggel borult időre ébredtünk, de legalább az eső nem esett. Így indultunk Horvátzsidányba, a Péruska Mária zarándokhelyre. A buszt a Martontanyánál hagytuk, és gyalog (zarándokolva) mentünk a másfél kilométerre levő zarándokhelyhez. Ott már szép számmal gyűltek össze a különböző mesterségek képviselői, valamint a környék lakosai a háromnyelvű misére.  Ennek keretében történt a földmérők védőszentjének, Szent Tamás apostol szobrának felszentelése. (Aünnepi szentmisén kb. 600 fő vett részt, köztük a fegyveres testületek képviselői, valamint bor- és pálinkalovagok stb.). Illusztris résztvevői is voltak az eseménynek,  többek között V. Németh Zsolt, az FM államtitkára, dr. Ádám József akadémikus, az MFTTT elnöke, Horváth Gábor István, az FM Földügyi Főosztályának vezetője, valamint a szoborparkban felállított, más szakmákat képviselő szobrok koszorúzására megjelentek. (Immáron 20 éves hagyomány, hogy július első vasárnapján a tűzoltók, a rendvédelmi szervek, valamint a pálinkalovagrendek tiszteletére tartanak misét.)

A mise keretében került sor a szobor felavatására és felszentelésére. A rövid szoboravató beszédében Csire Imre– a Szombathelyi Járási Földhivatal volt vezetője – a földmérők által készített térképek hitelességének és pontosságának fontosságát emelte ki.

A mise végeztével köszöntötte a földmérőket V. Németh Zsolt államtitkár úr, aki reményét fejezte ki, hogy a Péruska Mária zarándokhely a jövőben találkozóhelye lesz mindazoknak, akik a helyes utat és irányt keresik, úgy mint a földmérők a megbízható referenciarendszerekkel és alappontokkal.

A mise után elfogyasztottuk az ebédre készített forró babgulyást, ami nagyon jólesett a 14 fokra lehűlt levegőben (bár örültünk, hogy megúsztuk eső nélkül).

Az ebéd végeztével visszagyalogoltunk a Martontanyára, ahol langallóval és még sok finomsággal fogadtak bennünket, majd Marton Ágoston hagyományos fegyverek használatával egybekötött lovasbemutatót tartott. A bemutató után elbúcsúztunk házigazdáinktól, és indultunk hazafelé. Este ½ 8-ra érkeztünk a Bosnyák térre.

A kirándulás minden résztvevője mind a két napon nagyon jól érezte magát, és a hazafelé úton már tervezgettük a következő összejövetelünket, amelyet szeptemberben Pencen, az obszervatóriumban szeretnénk megtartani.

Ezúton mondunk köszönetet a szervezőknek és Horvátzsidány plébánosának, Dumovits atyának a fogadtatásért és azért a gazdag programért, amit biztosítottak számunkra.

A horvátzsidányi, a kőszegi kirándulásról, a szoboravatásról Hetényi Ferencné és Hodobay-Böröcz András által készített képek a Társaság honlapján, a Képtárban láthatók.

Busics György

 

 

Búcsú a magyar földmérés kiemelkedő személyiségétől,

néhai dr. Lukács Tibortól

2016. június 8-án, életének 89. évében örökre eltávozott közülünk dr.Lukács Tibor, a műszaki tudományok doktora, a FÖMI nyugalmzott tudományos igazgatóhelyettese, az MFTTT alapító tagja, a Fasching Antal-díj birtokosa, a magyar földmérés kiemelkedő személyisége, aki a geodéziai automatizálás terén végzett kutatásaival, szakági tudományszervezésével és oktatói teljesítményével gazdagította szakmánkat.

2016. június 16-án Pécelen, a Római Katolikus Temetőben vettünk végső búcsút dr. Lukács Tibortól. Pályatársak szép számmal vettünk részt a temetésen. Az MFTTT és a FÖMI koszorút helyezett el a síron.

Lukács Tibor 1928. március 28-án Budapesten született. Középiskoláit Budapesten a zuglói Szent László gimnáziumban és Nagyváradon a Hadapród iskolában végezte világháborús kalandok közepette és hazafias érzelmekkel átitatva. 1946-ban érettségizett a Szent László gimnáziumban. Még ugyanebben az évben beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöki Karára, ahol 1950-ben szerezett mérnöki diplomát.

1950 szeptemberében a Honvéd Térképészeti Intézetbe került, mint hivatásos tiszt, ahol topográfiai és geodéziai munkát végezett. Innen 1952-ben áthelyezték a BME Hadmérnöki Karára tanársegédnek. Hőskor és megpróbáltatás volt ez számára, megalapozó a jövője szempontjából: Rédey István ezredes és Imrédi-Molnár László ezredes professzorok mellett cselekvő részese lett a magyar katonai térképészképzésnek. Matematikát, földrajzi helymeghatározást és kiegyenlítő számítást oktatott, és ezekhez jegyzeteket készített. 1955 szeptemberében a BME rektora adjunktusnak nevezte ki.

A Hadmérnöki Karon végzett oktatói munkája elismeréséül, a felsőoktatás dolgozóinak kitüntetése alkalmából 1956-ban „Szolgálati Érdemérmet” kapott.

Szakmánk idősebb generációja számára közismert, hogy 1956-ban sok térképész tiszt nem írta alá a kádári tiszti hűségnyilatkozatot, Lukács Tibor sem. Ezért elbocsátották a Hadmérnöki Karról, és leszerelt. Ezt követően 1957-ben a BGTV-nél helyezkedett el. Itt a fotogrammetriai és a geodéziai osztályon dolgozott. 1958-ban vizsgáló, majd csoportvezető, később a vállalatnál felállításra került tudományos csoport vezetője lett, ahol elsősorban a fizikai távmérőkkel és számítógépek geodéziai bevezetésével foglalkozott.

1962-ben áthelyezték az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatalba (ÁFTH), ahol a tárcához tartozó tudományos munkák irányítója és csoportvezetője, majd az ÁFTH jogutód MÉM Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal Alaphálózati Osztályának vezetője lett.

1971-ben áthelyezték a Földmérési Intézetbe (a Földmérési és Távérzékelési Intézet, FÖMI jogelődje), ahol az igazgató tudományos helyettese és az ágazathoz tartozó kutatások-fejlesztések közvetlen koordinátora volt. Irányította az Egységes Országos Térképrendszer kialakítását. Szervezte a geodéziai automatizálást és korszerű adatbank létrehozását. 1985-től a kozmikus geodéziát és a távérzékelési fejlesztéseket is felügyelte.

1962-ben a BME-n „A vízszintes kéregmozgás geodéziai meghatározása” dolgozatával műszaki doktori címet szerezett. 1968-ban „Vizsgálatok a geodéziai vízszintes alaphálózat számításának automatizálására” tanulmányával műszaki kandidátusi fokozatot ért el. 1981-ben a „Korszerű információszolgáltatás a földmérési és földrajzi térképrendszerben” c. értekezésének megvédésével a műszaki tudományok doktora lett.

1958-tól több évtizeden át – meghívott előadóként – tanított a BME Általános Geodéziai Tanszékén. A Geodéziai Automatizálás című szakmérnöki képzés rendszeres előadója volt. Éveken át részt vett a BME és a székesfehérvári GEO állami vizsgáztató bizottságában.

Az Oktatásügyi Minisztérium 1978-ban címzetes egyetemi docens címet adományozott neki, a Művelődési Minisztérium pedig 1985-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki.

1962-ben és 1973-ban megkapta a „Térképészet Kiváló Dolgozója” kitüntetést, majd 1980-ban a Munka érdemrend bronz fokozatát. 1988-ban megkapta a Fasching Antal-díjat.

A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület (ma Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság, MFTTT) alapító tagja, s egy későbbi korszakban elnökségi tagja volt. Az Egyesület Automatizálási Bizottságának négy cikluson keresztül volt elnöke. Sok előadást tartott.

A FÖMI-től 1989. január 1-én vonult nyugdíjba és adta át nekem a tudományos igazgatóhelyettesi feladatokat . Szakmai tevékenységét nyugdíjasként is folytatta, közel élete végéig. A FÖMI-ben dolgozott tudományos tanácsadóként, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetében tudományos munkát végzett, a székesfehérvári GEO-ban és a BME Általános Geodéziai Tanszékén óraadóként oktatott. Nevéhez fűződik a mintegy 650 tárgyat felölelő szakmatörténeti kiállítás a Bosnyák téri Térképész székházban, az FVM Földügyi és Térinformatikai Főosztály szakmai kiállítása és végül annak a tanulmánynak az elkészítése és a FÖMI részére történő átadása, amely a székházban bemutatásra került tárgyakat ismerteti képekkel és szakszöveggel. Felelős szerkesztője volt a FÖMI fennállásának 30. évfordulójára kiadott Emlékkönyvnek és a „Magyar Földmérők Arcképcsarnoka” III. kötetének.

Szakmai munkássága során több mint 80 publikációja jelent meg. 1973 óta öt cikluson át az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának, 2003-tól két cikluson át az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának, 1981-től 1989-ig a MTESZ Tudománypolitikai Bizottságának volt tevékeny tagja.

Dr. Lukács Tibor kedvelt kollégánk és főnökünk volt. Hangulatos társasági találkozóinkon vörösbor mellett kicsattanóan vidáman lehetett vele nótázni, a katonanótákat és a hazafias dalokat egyaránt kedvelte, és tudta. A jó kiállású és egészséges alkatú kollégánk hirtelen távozása igazán váratlan volt mindannyiunk számára.

Dr. Lukács Tibornak gazdag szakmai életútja volt. Szakmánkat gazdagította. Főhajtással tartozunk Neki. Feleségének és családtagjainak pedig köszönettel, hogy támogatták őt.

Kedves Tibor! Békét, örök nyugodalmat kívánok neked szakmánk nevében, a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és a Földmérési és Távérzékelési Intézet részéről, valamint a magam nevében.

 

Dr. Mihály Szabolcs PhD.,

címzetes egyetemi tanár,

egykori munkatárs