GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

 

Tartalom

Dr. Földváry Lóránt – Nyilas Annamária: A GRACE-FO első másfél éve     4

Lendvai Timár Edit – dr. Török Zsolt Győző: Göran Wahlenberg úttörő tematikus térképe a Magas-Tátra vidékéről (1813–14)     10

Dr. Márton Mátyás – dr. Toronyi Bence: Az első magyar nyelvű Felkl-glóbusz 1855-ben és megalkotói    20

 

---

 

25 éves a Csalagút     29

250 éve született Karacs Ferenc     32

Végzős földmérők és térképészek    35

Nekrológ (Dr. Graczka Gyula)     37

Contents

The first one and half years of GRACE-FO mission (Lóránt Földváry Dr. – Annamária Nyilas)    4

Göran Wahlenberg’s „pioneer” thematic map of the High Tátras (1813–14) (Edit Lendvai Timár – Zsolt Győző Török Dr.) 10

The first Hungarian-language Felkl globe in 1855 and its creators (Mátyás Márton Dr. – Bence Toronyi Dr.) 20

 

---

Twenty-five years of the Chunnel     29

Ferenc Karacs was born 250 years ago    32

Graduated surveyors and cartographers     35

Obituary (Gyula Graczka Dr.)    37

Címlapon: A GRACE-FO műholdak makettje a potsdami GFZ (GeoForschungsZentrum) kertjében (Fotó: Fodor Csilla) (Lásd a kapcsolódó cikket a 4. oldalon)

On the Cover Page: GRACE-FO satellites’ models in the garden of the GFZ (GeoForschungsZentrum) in Potsdam (Photo: Csilla Fodor) (See related article: page 4)

 

A GRACE-FO első másfél éve

Földváry Lóránt – Nyilas Annamária

DOI: 10.30921/GK.72.2020.4.1

A GRACE-műholdak 2002 és 2017 között hónapos felbontásban szolgáltatták a Föld nehézségi erőterének időbeli változásait, lehetőséget nyújtva ezzel a nagyobb tömegátrendező folyamatok hatásának műholdas követésére. Az idősor folytatására pályára állított GRACE-FO-műholdpár 2018 utolsó hónapjaitól kezdve végzi ezt a feladatot. Jelen tanulmányban áttekintjük, mennyire egyenletesek a GRACE és a GRACE-FO által szolgáltatott adatok, továbbá hogy milyen folyamatokra utalnak a GRACE-FO első másfél évének eredményei.

The first one and half years of GRACE-FO mission

Lóránt Földváry – Annamária Nyilas

The GRACE mission has provided monthly solutions of the gravity field in the period of 2002 to 2017, which turned to be a useful tool for monitoring large scale mass redistribution processes. In order to carry on monitoring these processes, the GRACE-FO mission started to deliver monthly solutions from the last months of 2018. The present study provides an estimate on the coherency of the GRACE and GRACE-FO monthly solutions, also provides an overview of the mass variation processes in the GRACE-FO period so far.

 

Kulcsszavak: GRACE-FO-műholdak, nehézségi erőtér időbeli változásai, tömegátrendező folyamatok

Keywords: GRACE-FO mission, solutions of the gravity field, mass redistribution processes,

Dr. Földváry Lóránt egyetemi docens Óbudai Egyetem Geoinformatikai Intézet CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet foldvary.lorant @amk.uni-obuda.hu

Nyilas Annamária tudományos segédmunkatárs BME Általános- és Felsőgeodézia Tanszék Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

---

 

Göran Wahlenberg úttörő tematikus térképe a Magas-Tátra vidékéről (1813–14)

Lendvai Timár Edit–Török Zsolt Győző

DOI: 10.30921/GK.72.2020.4.2

Göran Wahlenberg (1780–1851) svéd orvos-botanikus és természetkutató 1813-ban végzett növényföldrajzi terepkutatásokat a Magas-Tátra és Nyugati-Kárpátok hegyvidékén a Magyar Királyságban. Eredményeit 1814-ben Göttingenben publikálta a „Flora Carpatorum Principalium” című, latin nyelvű kötetében, melyhez két kartográfiai szempontból fontos ábrázolást, egy tematikus térképet és egy növényföldrajzi metszetet is mellékelt. Könyve és térképei az európai tudományos körökben is ismertté tette a terület földrajzi jellemzőit és botanikai értékeit, ugyanakkor a svéd kutató nemzetközi tudományos karrierje szempontjából is rendkívüli jelentőséggel bírtak. Tanulmányunkban a kartográfia mint formálódó tudományág felvilágosodás kori kialakulását folyamatként értelmezzük. Ebben a keretben értelmezzük Wahlenberg tematikus térképét, amely egyszerre növényföldrajzi és hipszometrikus ábrázolás a Magas-Tátra vidékéről. Az 1814-es térkép a kutató által mért magassági öveket szintvonallal és eltérő színekkel különíti el, így az első rétegszínezéses térkép a világon. A természetes vegetációzónák határvonalai a szárazföldi területen alkalmazott magasságvonalak prototípusainak tekinthetőek, mivel barometrikus magasságmérés alapján készültek. Tanulmányunk feltárja a térkép forrásait, névanyagának jellemzőit, kitér a tudós magasságmérési metódusára. Wahlenberg térképének és könyvének nemzetközi hatása kimutatható a 19. századi kortárs földrajzban és térképészetben Humboldttól Berghausig.

 

Göran Wahlenberg’s „pioneer” thematic map of the High Tátras (1813–14

Edit Lendvai Timár – Zsolt Győző Török

Göran Wahlenberg (1780-1851), a Swedish physician, botanist and natural historian, conducted plant geographical explorations in the High Tatras and its neighbouring Western Carpathians mountains in the Kingdom of Hungary in 1813. Wahlenberg published his findings and observations in 1814 in Göttingen in his book ‘Flora Carpatorum Principalium’, to which he attached two remarkable and significant cartographic representations: a thematic map and a profile on plant geography. Through his book and maps, introducing the geographical characteristics and botanical values of the area, Wahlenberg became acknowledged by contemporary European research circuits, which contributed to the international scholarly career of the Swedish researcher. This paper introduces a processual history of the cartographic discipline in the Enlightenment. This is the context in which Wahlenberg’s double thematic map, at the same time a plant geographical and a hypsometric representation of the High Tatras, is to be interpreted. On this 1814 map the vertical zones are separated by contour lines and different colouring according to the altitude which was measured by Wahlenberg; thus, it is regarded to be the earliest map with colour layer tinting. The borders of natural vegetation zones applied on this map are prototypes of the isohypses employed for continental areas, as these were drawn on the basis of barometric measurements of elevation. This paper explores the map’s sources, elaborates on the characteristics of the geographical names and the altitude measurement methods used by the Swedish scientist. The international impact of Wahlenberg’s map and book could be demonstrated in contemporary, 19th century geography and cartography from Humboldt to Berghaus.

 

Kulcsszavak: Wahlenberg, tematikus térkép, növényföldrajz, domborzatábrázolás, rétegszínezés, Magas-Tátra, felvilágosodás kori térképészet

Keywords: Wahlenberg, thematic map, plant geography, relief representation, layer-tinting, High Tatras, Enlightenment cartography

 

Lendvai Timár Edit doktorandusz, muzeológus ELTE TTK FFI Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Magyar Földrajzi Múzeum, Érd Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Dr. Török Zsolt Győző egyetemi docens a földrajztudomány kandidátusa ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

---

 

Az első magyar nyelvű Felkl-glóbusz 1855-ben és megalkotói

Márton Mátyás – Toronyi Bence

DOI: 10.30921/GK.72.2020.4.3

 

Mindeddig a magyar szakirodalomban a Hunfalvy János által magyarított földgömbök között kereshettük a prágai Felkl cég gyártotta első magyar nyelvű glóbuszt (Ambrus-Fallenbüchl 1964; Füsi 1966; Klinghammer 1969, 1973, 1998, 2002, 2017; Irmédi-Molnár 1971; Papp-Váry 1983, 2007; Horváth 1986; Márton 2010a, b; Lovizer 2013). De az újabb cseh szakirodalom (Novotná 2017) is ugyanitt kutakodik, igaz, a magyar forrásokat (is) idézve.

Ha mélyebben belegondolunk a kérdésbe, felvetődhet a gondolat: Miért is ne Gönczy Pál magyarított glóbuszai között bújna meg az első? Gönczy korai földgömbjei közül viszonylag keveset ismerünk. Tudjuk róla, hogy nemcsak a prágai Felklel, de a berlini Schotte céggel (Papp-Váry 2013) is együttműködött magyar nyelvű földgömbök kiadásában.

Érdekes adalékul szolgálhat azonban a kérdés vizsgálatakor Plihál (2016) azon megjegyzése is, hogy Felkl „vállalkozása kezdetén a glóbuszok nyomatai még részben Lipcsében készültek Hermann Kunsch nyomdájában, valamint Kutschera’s Steindr, Liebisch und Wagner lith. cégnél”. Ennek tükrében pedig a legutóbbi időkig több jelölt is „pályázhatott” az első helyre.

Az utóbbi bő évtizedben napvilágot látott fizetős vagy szabad hozzáférésű virtuális gyűjtemények minden területen nagyban szolgálják a kutatásokat, és új ismeretek sorát köszönhetjük ezeknek. A megszülető eredmények azonban nemcsak a közzététel következményei, hanem annak is, hogy a közzétevők egy-egy ritkaságszámba menő anyaguk leírásával jutnak el új felfedezésekhez.

Ha csak a nem túl gazdag – ma még mindösszesen 150 tételt bemutató – magyar Virtuális Glóbuszok Múzeuma (http://terkeptar.elte.hu/vgm) alig több mint 10 esztendős működését tekintjük, nyugodtan kijelenthetjük, hogy alapjaiban formálta át a hazai glóbuszkiadással, pontosabban a magyar nyelvű glóbuszok igen gyakran nem hazai kiadásával kapcsolatos ismereteinket, de rámutatott a nem magyarországi működésű, de magyar származású glóbuszkészítők tevékenységére is.

Vajon Hunfalvy vagy Gönczy a nyerő ebben a „versenyben”? Egyikük sem! Látjuk majd, hogy mint oly gyakran az életben, a „nevető harmadik”, a magyar térképtörténetben mindeddig szinte ismeretlen Schirkhuber Móric a győztes.

Jelen tanulmányukban a szerzők azt a kérdéskört vizsgálják, hogy milyen (oktatási) törvényi háttér serkentette a magyar nyelvű földgömbök nagyszámú megjelenését, valamint hogy glóbuszokat nagy példányszámban előállítani képes magyar gyártó akkoriban nem lévén, melyik külhoni kiadó az a 19. század második felében, amelyik az első magyar nyelvű földgömböt elkészítette, és kik voltak e glóbuszkiadás magyar résztvevői.

 

The first Hungarian-language Felkl globe in 1855 and its creators

Mátyás Márton – Bence Toronyi

Until now, the Hungarian literature (Ambrus-Fallenbüchl 1964; Füsi 1966; Klinghammer 1969, 1973, 1998, 2002, 2017; Irmédi-Molnár 1971; Papp-Váry 1983, 2007; Horváth 1986; Márton 2010a, b; Lovizer 2013) searched for the first Hungarian-language terrestrial globe among those that were produced by the Felkl globe-making factory in Prague and translated by János Hunfalvy. The newest Czech literature (Novotná 2017) – citing Hungarian sources too – is also researching here.

However, on the second thought, the question may arise: Why should not the first globe hide among the globes translated by Pál Gönczy? We know relatively little about Gönczy's early globes. We know that he collaborated not only with Felk in Prague, but also with the Schotte company in Berlin (Papp-Váry 2013) in publishing Hungarian-language globes.

However, Plihál’s (2016) remark that “at the beginning of Felkl’s business, the prints of the globes were still partly made in Leipzig by Hermann Kunsch and Kutschera’s Steindr, Liebisch und Wagner lith. company” may also be an interesting addition when examining the issue. In the light of this, until recently, several candidates could “apply” for the first place.

Paid or free-access virtual collections, which became known in the last decade, are a great source of research in all fields, and we owe a range of new knowledge to them. However, the results are not only a consequence of the publication, but also the fact that the publishers come to new discoveries by describing their rare material.

If we only look at the just over ten-year operation of the not-so-rich Hungarian Virtual Globes Museum (http://terkeptar.elte.hu/vgm), which now presents only 150 items, we can safely say that it has very often fundamentally reshaped our knowledge of the Hungarian globe edition, more precisely, our knowledge related to the non-domestic publishing of Hungarian-language globes; further, it also pointed out the operation of globe makers not working in Hungary but of Hungarian origin.

Is Hunfalvy or Gönczy the winner in this “race”? None of them! We will see that, as so often in life, the “laughing third”, Móric Schirkhuber, who is almost unknown in the Hungarian map history so far, is the winner.

The authors examine the question of the (educational) legal background that stimulated the appearance of the Hungarian-language globes. Further, as there was no Hungarian manufacturer capable of producing large number of copies of globes, which foreign publisher was in the second half of the 19th century which produced the first Hungarian-language globe, and who were the Hungarian participants in this globe edition?

Kulcsszavak: oktatási törvények, magyar nyelvű földgömbök, virtuális térkép- és glóbuszgyűjtemények

Keywords: education laws, Hungarian-language globes, virtual map and globe collections

 

Dr. Márton Mátyás professor emeritus ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Intézet Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Dr. Toronyi Bence adjunktus BME Építőmérnöki Kar Általános és Felsőgeodézia Tanszék Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

 

 

SZEMLE

25 éves a Csalagút[1]

1. Történelmi előzmények

Anglia és Franciaország közötti „száraz” összekötetés megvalósítása nem új gondolat. Már a régi, római birodalom idejében is felmerült egy tenger alatti alagút létesítése. A technika akkori színvonala mellett ennek kivitelezése lehetetlennek bizonyult. Napóleon is álmodozott egy csatorna alatti alagútról, melyen keresztül csapatokat tudna Angliába szállítani. Bukása után elképzelését félretették.

A XIX. sz. második felében és a XX. század elején a Szuezi-, ill. Panama-csatorna sikeres megépítése után már technikailag nagyobb esélyt láttak egy csatornaalagút létesítésére. A gond az volt, hogy míg az előző kettőt a felszínen, addig a Csalagutat a tenger alatt kellet megépíteni.

A XX. század első felében – a kedvezőtlen nemzetközi helyzet és a két világháború miatt – gondolni sem lehetett egy ilyen, nagy horderejű műtárgy felépítésére. 1959-ben angol–francia részvétellel alakult egy műszaki munkacsoport, melynek sikerült olyan tanulmánytervet letenni az asztalra, amit mindkét kormány elfogadott. Hosszabb előkészítés után 1972-ben elkezdődtek a munkálatok, azonban az angol kormány 1975-ben az egészet leállította.

1984-ben a londoni és párizsi kormány– most már véglegesen – megállapodott a Csalagút építésében. Az egyezményt Margaret Thatcher brit miniszterelnök és François Mitterand francia elnök párizsi találkozóján szentesítették. 1986-ban megalakult a közös EUROTUNNEL Társaság (fele-fele tulajdoni arányban) mint a beruházás fő lebonyolítója.

2. A Csalagút tervezése

Már korábban eldöntötték, hogy a Csalagutat Anglia és Franciaország között a La Manche csatorna Doveri-szorosában, a két legközelebbi szárazföldi pont (Dover–Calais) összekötésével építik meg.

A terveket angol, francia, német, osztrák és három magyar mérnökből[2] álló nemzetközi munkacsoport készítette. Megállapodtak néhány alapfeltételben:

a) Három alagutat kell építeni. Kettőt a vasúti közlekedés céljára 7,5 m átmérővel (ezek az un. közlekedő alagutak), kettő között pedig egy 4,5 m átmérőjű szervizutat. A két közlekedőalagút egymástól való tengelytávolsága 30 m.

b Az alagutak között az átjárhatóság biztosítására 350 méterenként egy 3 m átmérőjű, összekötő alagutat kell építeni.

c) A levegőcsere és a hőkiegyenlítés céljából 250 m-ként egy 2,5 m átmérőjű, felső vezetésű (a szervizutat nem érintő) csövet kell a közlekedő utak közé beépíteni.

 

Az alagút függőleges (magassági) értelemben való vezetése gondot jelentett. A geológiai fúrások eredményei (magminták) azt mutatták, hogy a tenger szintje alatt, 50–100 m mélységben, egy jól fúrható és meglehetősen száraz, mész-márga réteg fekszik. Ez a réteg azonban nem vízszintes, hanem jelentős, hullámzó magasságkülönbségekkel rendelkezik. A réteg a tenger szintje alatt 20–130 m között található.

 

Az alagutat 50 km hosszúra tervezték, melyből a tenger alatti rész 38 km. A szárazföldi részeken lévő „kibúvó” lejtaknák hosszát az angol oldalon 8,5, míg a francia oldalon 3,5 km-ben szabták meg.

A fúrásokat a part közelében mindkét oldalon függőleges aknából indították. Ezeken az aknákon keresztül történt a munkagépek levitele, a kitermelt föld (meddő) felszínre hozatala és a dolgozók szállítása. A találkozási pontot nem középre, hanem az angol parttól 22 km-re, míg a francia parttól 16 km-re tervezték. Ennek az volt az oka, hogy az angol oldalon – az altalaj száraz és porózus állapota miatt – könnyebben és gyorsabban lehet fúrni, mint a francia oldalon. A szervizút fúrási folyamatát biztonsági okból úgy tervezték, hogy néhány száz méterrel mindig előzze meg a közlekedőalagutak fúrását. Ezzel lehetőség nyílt az esetleges irányhiba korrekciójára.

3. Geodéziai előmunkálatok

A bevezetőben utaltam arra, hogy az alagútrendszer építése 1975-ben elkezdődött ugyan, de később leállították. Ebből az időszakból rendelkezésre álltak a két ország háromszögelési hálózatának korábbi összekapcsolásából származó irány-, hossz- és azimutmérési jegyzőkönyvek. A számításokat a francia Institute Géographique National és az angol Ordnance Survey közösen végezte. Alapfelületül az 1924. évi Hayford-ellipszoidot választották. A kiegyenlítés elvégzése után a fúrási kezdőpontokban a hibaellipszisek tengelyei nem voltak nagyobbak 10 cm-nél.

Még az építési munkák megkezdése előtt a hálózatot műholdas helymeghatározási módszerrel (GPS) is ellenőrizték. A kétféle módszerrel végzett mérések relatív hibája (kiegyenlítés után) a 38 km-es szakaszon vízszintes értelemben 4 cm-nek adódott. Ez a hálózati megbízhatóság az elvárásokat kielégítette.

A magassági rendszerek összekapcsolása terén már nehezebb volt a helyzet. Mindkét ország más kiinduló alapszintet használt. A két rendszer összekapcsolása szárazföldön lehetetlen volt. A csatorna miatt háromféle megoldás kínálkozott:

a) trigonometriai magasságmérés,

b) hidrodinamikai (tengeri) mérés és

c) műholdas módszer (GPS).

A trigonometriai magasságmérés 40 km-es távolságban, tenger felett, ködös időjárási viszonyok mellett, különböző hőmérsékleti viszonyok között, 50-80 cm-es bizonytalanságot eredményezett, ezért ezt a módszert elvetették. A tengeren végzett hidrodinamikai szintezés esetén úgy találták, hogy a különbség a két ország magassági rendszere között 0,30 m ± 8 cm. A GPS-szel mérve ugyanaz a különbség 0,20 m ± 8 cm. Végül a tervezők a hidrodinamikai szintezés eredményét fogadták el. Azért, hogy az építkezés közben ne kelljen negatív értékekkel számolni, az egységes magassági vonatkozási szintet 200 méterrel lefelé eltolták. A hálózat pontjainak vízszintes koordinátáit egy síknegyedbe helyezték, így minden pont X- ésY-koordinátája pozitív értéket kapott.

4. A Csalagút építése

1987. december 1-jén az alagútfúrás mindkét oldalon megkezdődött. A munka a találkozási pontig 3 évig tartott. A találkozási pont – mint korábban említettem – a kiindulástól az angol oldalon 22 km-re, míg a francia oldalon 16 km-re volt.

A három alagút mindkét végén hat fúrópajzs dolgozott. További hat pajzs tartalékban állt rendelkezésre. Az építés közbeni ellenőrző méréseket geodétacsoportok végezték. Hat helyen hat csoport dolgozott, létszámuk 30-50 fő között mozgott. Az alagút építése során mobil WC-ről nem lehetett gondoskodni, ezért a szükségletek elvégzése az egyéni leleményességen múlt.

Az alagutakban létesített sokszögvonalakat – a különösen szigorú tűrések miatt – sokszor kellett újra mérni. Az átlagosan 100 m hosszú oldalanként az irányeltérés: ± 0,5", a hosszeltérés: ± 2 mm és a magassági eltérés ± 2 mm/km lehetett. (Itt jegyzem meg, hogy a városi metróhálózatok építésénél, kb. 500 m-ként, függőaknák segítségével biztosítják a kapcsolatot a felszíni és föld alatti ponthálózat között. Erre a Csalagút egész hosszában nem volt lehetőség.)

A Csalagút építése során 4,9 millió m³ földet termeltek ki. A meddőt a szárazföldön különböző helyeken úgy rakták le, hogy az a környezetet ne csúfítsa el. A fúrás éjjel-nappal, váltott műszakban folyt. Hatalmas, 250 m hosszú, 760 tonna súlyú pajzsokkal dolgoztak. Ezeket a fúrópajzsokat kifejezetten erre a célra fejlesztették ki, és gyártották le. A közlekedőalagutakon dolgozó pajzsok 7,5 m, míg a szervizúton dolgozók 4,5 m átmérőjűek voltak. Az alagutak kibélelésére 1,5 m hosszú, vasbeton tübingeket használtak. A tübingeket robotok tették a helyükre, és a munkások csavarozták össze. Mögéjük – a vízszigetelés érdekében – 10 atmoszféra nyomással speciális anyagot injektáltak. A pajzsok átlagos napi előrehaladása 50 m volt.

A szervizalagúton folyt a munkások szállítása is. 183 vasúti kocsi látta el ezt a feladatot, és havonta mintegy 130 000 km-t közlekedtek. A projekten hét év alatt, több mint 13 000 munkás és mérnök dolgozott. A személyek felszínre való szállítása legalább egy órát vett igénybe. A dolgozók közül – sajnálatos módon – közel 1400-an megsérültek, 190-en csonkolásos balesetet szenvedtek, és 11-en meghaltak. Az utóbbiak nevét emléktábla őrzi az alagút bejáratánál.

Az alagútrendszer felénél, a partoktól mintegy 19 km távolságra, hatalmas méretű, ún. „keresztezőkamrát” építettek. Erre azért volt szükség, hogy két mozgó vonat egymás elől ki tudjon térni. A kamra szélessége 40 m, hossza több száz méter. Tübingekkel kibélelni nem lehetett, erre speciális módszert dogoztak ki.

Minden alagútépítés rémálma a vízbetörés. 1988 márciusában az angol oldalon, nagy mennyiségű (300 1/perc) víz tört be az alagútba. A geológusok megállapították, hogy nem tengervízről, hanem rétegvízről van szó. A vízfolyások járatait gyantával kevert betonnal tömték el. Három hónapi szakadatlan küzdelem után a vízbetörést sikerült megszüntetni. A fúrást ezalatt természetesen leállították.

5. Geodéziai művezetés

Minden alagút építésének kritikus része – kétirányú fúrás esetén – a találkozás. A geodétákra, akik az építést folyamatosan irányították és ellenőrizték, nagy felelősség hárult. A vízszintes méréseket giroteodolittal, míg a magasságmérést szabatos szintezőkkel végezték. A megbízhatóság érdekében a méréseket sokszor kellett megismételni. A végellenőrzést egy független, német geodéziai iroda végezte. 1990 szeptemberében, amikor már közel voltak a találkozási ponthoz, végrehajtották az utolsó ellenőrzést. Ekkor az alagutakban minden munkát leállítottak, hogy a zavaró tényezőket kiküszöböljék. 1990. november 1-jén a két fúrópajzs már csak 100 m-re volt egymástól.

Az utolsó szakaszon a munkát a kritikus találkozási pontig már kézi erővel, kézi fúrással végezték. 1990. december 1-jén érkeztek meg a találkozási ponthoz. Nagy volt az öröm és megkönnyebbülés, amikor az angol fúrómester a francia oldalon megjelent. Ezután annyira kitágították a lyukat, hogy azon át tudott férni a mester, és megtörtént a baráti kézfogás valamint a pezsgős koccintás. A találkozás metrikus eredménye a következő:

keresztirányú eltérés 36 cm,

hosszirányú eltérés 7 cm,

magassági eltérés 6 cm.

1991. január végére a szervizalagút elkészült. További három évig tartott a közlekedőalagutak, a vasúti hálózat, az elektromos berendezések, a világítás stb. kiépítése. A Csalagút ünnepélyes átadása 1994. május 6-án, a francia oldalon, II. Ezsébet angol királynő és Mitterand francia elnök jelenlétében zajlott le.

6. Gazdasági elemzések

A Csalagút tervezése és építése világviszonylatban is egy rendkívüli és hatalmas műszaki teljesítmény volt. Műszaki szerepét tekintve mindkét ország vasúti hálózatának a része. Az alagutakban speciális, francia gyártmányú (Eurostar) vonatok 160 km/ó sebességgel közlekednek. A Párizs–London távolságot a korábbi kilenc óra helyett három óra alatt teszik meg. A gépkocsikat és kamionokat az alagutakban speciális vasúti kocsik szállítják. Naponta átlagosan 3000 kamion és 10 000 személygépkocsi veszi igénybe a szolgáltatást. Közel 300 vasúti szerelvény közlekedik naponta, ami 15 percenkénti sűrűséget jelent. A teljes közlekedést az angol oldalon egy vezérlőközpontból állandóan figyelik és ellenőrzik.

Valamennyi munkálatot, a tervezéstől a befejezésig, az EUROTUNNEL angol–francia konzorcium, magántőkéből finanszírozta. A beruházó az építéssel a TML[3]-t bízta meg. A hét éven át tartó munka 21 milliárd dollárba került. Ezt a hatalmas összeget a bankok azzal a feltétellel bocsátották rendelkezésre, hogy a beruházásnak 55 év alatt a bevételekből meg kell térülnie. A karbantartási, üzemeltetési és fenntartási költségek az EUROTUNNEL-t terhelik.

A Csalagút megépítése bizonyította, hogy a mérnöki tudás és a fejlett technika mire képes. Az elmúlt negyedszázad alatt jelentősebb működési fennakadás nem történt. Ez az igen gondos műszaki figyelő szolgálat munkájának köszönhető. A Csalagútért nap mint nap dolgozó személyek a feladatukat életcélnak tekintik. Büszkék arra, hogy itt dolgozhatnak. Munkájukról, valamint az egész építés történetéről a BBC angol tv-társaság, dokumentumfilmet készített, melyet 2019-ben a NAT-GEO TV is bemutatott. Nagyon örülünk, hogy – ha mégoly csekély mértékben is de – magyar szakemberek is részt vehettek ebben a grandiózus vállalkozásban.

Befejezésül, köszönetemet fejezem ki Strébely Erzsébetnek, az UVATERV irányító tervezőjének, a Csalagút-tervezés egyik magyar résztvevőjének, a kézirat átnézéséért, valamint a hasznos tanácsokért.

Dr. Székely Domokos

Irodalom

Jakobs, E. 1991. Die Bau- und Vermessungsarbeiten für Kanaltunnel Dover-Calais.(Vermessungs Technik, No. 1)

Pethő Csaba 1989. A csatornaalagút munkái. (UVA-Híradó).

Strébely Erzsébet 1991. A La Manche csatorna tervezése a magyar résztvevő szemével (UVATERV Híradó, 3. sz.).

Vagács Géza 1991. A csatornaalagút és geodéziai munkái. Geodézia és Kartográfia 3. sz.

250 éve született Karacs Ferenc

Karacs Ferenc (1770?–1838), a magyar térképkészítés történetének egyik legnagyobb alakja 250 évvel ezelőtt, 1770. március 22-én született. Születésének esztendejére nézve többféle adat van, mivel az anyakönyv megsemmisült, csak visszakövetkeztetni lehet. Nem megbízható a lányának, Karacs Teréznek a feljegyzése sem, mely apja halála után jó két évtizeddel készült. Legvalószínűbbnek az 1770-es esztendőt tekinthetjük. Talán a legerősebb ezt támogató forrás magától Karacstól származik. Ugyanis az 1830-as évek közepén Karacs barátja, Fáy András emlékkönyvébe írt, a korszak művészeti életét jellemző sorait a következőkkel zárta: Karacs Ferentz mk. Réz-metsző született Szabólts Vármegyében Püspök Ladányban 1770ik eszt. 22 Mártz. Ugyancsak az 1770-es dátumot erősíti az, hogy 1787. április 26-án írta alá a debreceni református főiskola anyakönyvét, mint tógátus diák. Karacs Püspökladányban, tehetős kisnemesi, gazdálkodó, földet művelő családban született, így taníttatása anyagi akadályokba nem ütközött. 1781-ben beíratták a debreceni Református Kollégiumba, ahol életútjához szerencsés indíttatást kapott. Az iskola tanára, Maróthy György, fontosnak tartotta, hogy a földrajz oktatását térképekkel segítse; hazai térképek viszont nem voltak, ezért minden diáknak külföldi térképekről kellett másolatot készítenie. Ez vezette Karacs Ferencet a térkép szeretetéhez, a rézmetszés elsajátításához. Már kora ifjúságában kitűnt tehetsége a térképszerkesztő és térképmetsző pályán: 1788-ban készült el első műve, amely 10 oldalon 148 mértani ábrát szemléltet, olyan tökéletes alkotás, hogy mindenki rézmetszésnek hiszi. 1789-ben készíti el iskolájának 34 lapból álló térképgyűjteményét, amely magyar iskolának megszerezhetetlen külföldi térképek másolata volt. Debreceni tanulmányainak befejezése után három évig Margittán tanított, majd 1793-ban Pestre jött mérnöki tanulmányok folytatására. Az egyetem műszaki intézetében, az Institutum Geometricumban műszaki pályára készülve kezdte el tanulmányait. A különböző életrajzi összefoglalók az életpálya ezen szakaszáról is csak homályos, bizonytalan adatokkal szolgálnak. Ezek szerint az ifjú Karacs tanárai és metszői a tehetségét felismerő pártfogók bíztatására félbehagyta tanulmányait. 1794-ben Bécsben, neves rézmetszőknél – a magyar származású Czetter Sámuelnél (1765–1819 u.) valamint Junker Keresztélynél (1757–1831) – bővítette ismereteit. Ők ajánlották, hogy az akkori képzőművészetek központjában, Münchenben tökéletesítse tudását, de ajánlották a tudományokat és szépmesterségeket kedvelő I. Sándor cár udvarába is. Az ajánlatokat így utasította el: „ha minden magyar művész külföldön virágoztatja tehetségét, akkor csak saját sorsán segít, s nem mozdítja elő nemzete csinosodását”. Valamikor 1796 és 1798 között visszatért Pestre. Karacs bízott abban, hogy a fejlődő, az országnak egyre inkább politikai, kereskedelmi és kulturális központjává váló városban kitanult mesterségéből megélhet, képességeit kiteljesítheti, művészi pályát futhat be és nem utolsó sorban családot alapíthat. A Pesten megnyitott térképszerkesztő-rézmetsző műhelye rövidesen ismert és elismert lett itthon és külföldön. A müncheni és pétervári meghívásokat mindvégig elutasította. Anyagi helyzetének javultával 1802-ben feleségül vette a nagy műveltségű Takács Évát, aki később jelentős irodalmi munkásságával tűnt fel. A józsefvárosi Ősz utcában (ma Király utca) 1809-ben felépítette házát, amelyet egyszerűsége, vendégszerető, baráti légköre miatt csaknem naponta keresték fel a kor jelentős tudósai, írói és művészei: Vörösmarty Mihály, Kazinczy Ferenc, Fáy András, Virág Benedek, Kultsár István és a színészi pályát ekkor kezdő Déryné Széppataki Róza. Ingyenes lakóként itt kezdte el írni Katona József a Bánk bán c. drámáját 1811–13 között. De említhetjük a magyar irodalom iránt elkötelezett Trattner Mátyás (1745–1828), Trattner János Tamás (1789–1825) és Eggenberger József (1768–1850) könyvkiadókat is, akik nem csupán megbízói voltak Karacsnak évtizedeken át, de a közjóért tenni akaró polgárok társaságának is értékes tagjai voltak, s akiknek boltjai fontos találkozóhelyeinek szerepét is betöltötték a társasági-irodalmi életben. Bizonyára és elsősorban hasonló okokból a Karacs házaspár több jeles arisztokrata családdal, így idősebb báró Vay Miklóssal (1756–1824), gróf Teleki Lászlóval (1764–1821) és családjaikkal is szívélyes, jó viszonyt ápolt, akik Karacsot egy-egy műve kiadásában anyagilag is segítették. E kör határozta el a Tudományos Gyűjteménynek és az Auróra c. folyóiratnak a megjelentetését, melyben számos Karacs-metszet látott napvilágot. Sok iskolai és egyéb térképet szerkesztett és metszett. Dolgozott Lipszky János neves mappáján is. Mintegy száz térképét és kilenc atlaszát őrzik a gyűjtemények. Egyik legjelentősebb művét, a Magyar ország és a hozzá kapcsoltatott Horváth és Tóth országok Közönséges Táblát 1813-ban adta ki. Ennek fő értéke a részletessége, de jelentős forrásértékű munkának számít az itt szereplő 800 magyar helységnév miatt is.

1830-ban fogott hozzá élete fő művéhez. Közel tíz éven át dolgozott az Európa Magyar Atlasa című munkáján. Amikor az 1838. március 13-i árvíz háza emeleti peremét elérte, munkáját akkor sem hagyta abba, nem követte a mentők felszólítását. Műve kiadását nem tudta megérni mivel tüdőgyulladást kapott, és április 14-én meghalt. A régi ferencvárosi temetőben, az Orczy-kerthez legközelebb eső sírhelyre temették, amely temetőt 1870-ben megszüntették, a halottakat kihantolták, így nyughelye ma már ismeretlen. Halála után a réztáblák a Heckenast kiadó tulajdonába mentek át, aki ezeket 1864-ig a raktárban hagyta porosodni. Az atlaszok iránti kereslet megnövekedése miatt 1864-ben Hunfalvy János neve alatt jelentette meg a táblákat, a második kiadás 1875-ben, a Franklin Társulatnál készült. Ez volt az első, magyar nyelvezetű Európa-atlasz, és még a századfordulón is használták az oktatásban. A hamisítást azonban felületesen követték el, mert a táblákról több Karacsra történő utalást elfelejtettek kivésni.

Karacs Ferenc hosszú, több mint 45 éves rézmetszői, térképkészítői pályája során a kor legtermékenyebb és egyik legjelentősebb hazai térképkészítőjévé vált. Jelenlegi ismereteink szerint Karacs pályája során legalább 111 térképmű 139 nyomólemezét készítette el, számos jelentős térképalkotás készítése kötődik nevéhez. Földrajzi és történelmi térképek, ország- és megyetérképek, egyházi közigazgatási térképek és tematikus térképek egész sorát alkotta meg.

Karacs Ferencre azonban nem csupán mint a hazai térképkészítés nagy alakjára emlékezünk ezen a jeles évfordulón. Karacs rézmetsző tudását mesteri fokon űzte, amelyet a szakma más területein is kamatoztatott. Különösen mint betűmetszőt a korszak egyik, ha nem a legnagyobb alkotójaként ismerték és becsülték. Térképek készítése mellett, azzal párhuzamosan, életében több mint 75 különféle metszet 150-nél is több nyomólemezét készítette el. Írásminták táblái, akadémiai tagsági oklevelek, látképes céhlevelek, geometriai és csillagászati ábrák, növények és tárgyak metszetei, látképek és arcképek metszettáblái kerültek ki a végtelen szorgalmú alkotó kezei alól. S miként a kartográfiában az Európa-atlasz kiadása esetében, úgy a betűmetszés terén is élete utolsó évtizedében, már a hatvanas éveiben járva jutott el pályája csúcsára, középkori oklevelek és nyelvemlékek művészi szintű hasonmásainak elkészítésével.

Összeállította: Buga László

Források:

http://www.kfg.sulinet.hu/

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2020/06/08/250_evvel_ezelott_szuletett_karacs_ferenc_magyar_terkepmetszo_emlekkiallitas-elozetes?ajanlo=1

 

Helyesbítés

A lapunk 2020/2. számában a „Szakmai események és emlékek a 20. századból (1950–2000)” címmel megjelent íráshoz Winkler Péter kollégánk pontosító megjegyzéseket fűzött, amelyeket – kérésének eleget téve, a szerző egyetértésével – az alábbiakban teszünk közzé:

 

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

 

Székely Domokos szakmatörténész a Geodézia és Kartográfia 2020/2 számának "Szemle" rovatában érdekes, olvasmányos cikkben írja le szakmánkban eltöltött ötven évének történetét. Remélhetőleg a fiatal kollégák is élvezettel olvassák majd, hiszen ízelítőt kaphatnak egy hosszú életút bemutatásával azokról a történelmi változásokról és politikai hatásokról, amelyek megszabták azon körülményeket, amelyek között dolgozni kényszerültünk.

Sajnos – éppen a szakmatörténeti jelleg miatt különösen erősen ható – két bántó hibát fedeztem fel a cikkben közölt képeket bemutató szövegekben. Ezek a következők:

1. " 2. ábra. Sas utca 19. (azelőtt Guszev utca). Itt volt 1953 és 1967 között az ÁFTH majd utána a Pest megyei Földhivatal. Ma Kormányhivatal. "

2. " 6. ábra. Bosnyák tér 5. Ebben az épületben működött 1969-től a BGTV és a KV, majd 1993-tól a Kartográfiai Vállalat, majd Cartoraphia Kft., illetve 1991-től a Geodézia Zrt. (Ma Térképész Székház néven a Budapest Főváros Kormányhivatala, a Geodézia Zrt., a Lechner Tudásközpont és a Nemzeti Földügyi Központ szervezeteinek nyújt otthont.)

Fentiekkel kapcsolatban az alábbiakat szeretném megjegyezni:

Ad 1. Az 1967. évi 8. sz. tvr. rendelkezésének megfelelően – többek között – megalakult a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM). Az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal (ÁFTH) egy része egyesült a minisztérium akkori Földbirtokpolitikai Főosztályával, és a MÉM-en belül alakították ki az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatalt (OFTH). Ezt követően a MÉM 22/1967 sz. utasítása elrendelte 1967. augusztus 1-től egy új földmérési-térképészeti intézmény, a Földmérési Intézet (FÖMI) létrehozását. Az átszervezések során az ÁFTH dolgozóinak többsége átkerült az OFTH-ba, a többiek a FÖMI alapító tagjai lettek.

Az újonnan alakult intézet a FÖMI, jogutódként maradt a Guszev u 19 sz. épületben, megosztva azt a Pest megyei Földhivatallal. A FÖMI – alapfeladatain túlmenően – innen irányította a Bosnyák téri Térképész Székház beruházását, melynek átadására 1969-ben került sor. A Székház átadása után a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat (BGTV), a Kartográfiai Vállalat (KV) és a FÖMI egyes részlegei vették birtokba az épületet, melynek kezelői jogát is a FÖMI-re bízták.

A FÖMI egyre bővülő kutatási részlege, az igazgatóság és a pénzügy székhelye egészen 1997-ig továbbra is a Sas (Guszev) u 19. volt. Ekkor sikerült csak a FÖMI teljes állományát a Bosnyák téri székházban összevontan elhelyezni.

(lásd: Dr. Lukács Tibor: Emlékkönyv a Földmérési és Távérzékelési Intézet harminc évéről 1967–1997 FÖMI kiadvány 1997).

Ad 2. Az előző pontból egyértelműen kiderül, hogy a Bosnyák téri Térképész Székházban nemcsak a Székely Domokos által felsorolt cégek, hanem – megszüntetéséig – a FÖMI is jelentős, mondhatni meghatározó szerepet betöltve működött.

Közismert dolog, hogy a FÖMI mint olyan megszűnt, nyolc hónappal alapításának ötvenéves évfordulója előtt. Megszüntetését, különböző intézményekbe történő beolvasztását semmilyen tiltakozással nem sikerült megakadályozni. Az azért elégtételt jelent az Intézet volt dolgozói számára, hogy számos, általunk elindított országos program (többek között a TAKAROS, MEPAR, országos légifényképezési és ortofotó program, GPS központi adatszolgáltatás és más hazai és nemzetközi programok) a volt FÖMI részlegeket átvevő intézményeknél tovább folyik.

Úgy vélem, hogy a kis híján ötven évet felölelő tevékenység eredményei – az évek során esetlegesen előfordult hibás döntések, néha előforduló tévutak ellenére – máig tartó pozitív hatásai annál többet érdemelnek, minthogy egy szakmatörténeti visszaemlékezésnél konkrét helyszínhez kapcsolódó intézménynevek tételes felsorolásánál a FÖMI neve két alkalommal is kimaradjon.

Kérem ezért Főszerkesztő Urat, hogy egy következő lapszámban szíveskedjék a fentiekben ismertetett hibákat elismerni és kijavítani.

Üdvözlettel:

Winkler Péter

nyugdíjas

1970–2010 között FÖMI munkatárs

Jogszabályváltozás

A 7/2020 (6.10.) MvM rendelet több helyen módosította a földmérő igazolványról, az ingatlanrendező földmérő minősítésről, valamint a földmérési szakfelügyelői feladatokról szóló 52/2014. (IV. 29.) VM rendeletet. A módosítás 2020. 06. 18-tól hatályos.

A továbbképzésekre vonatkozó rész szövege a következőre változott:

7. A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv által akkreditált szakirányú továbbképzések, konferenciák minősítési feltételei

 

16. § (1) A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a szakirányú továbbképzéseket, konferenciákat (a továbbiakban: rendezvény) az alábbiak szerint minősíti:

a) egynapos rendezvényért, amely legalább kétórás szakmai programot tartalmaz, 1 továbbképzési pont jár,

b) egynapos rendezvényért, amely legalább négyórás szakmai programot tartalmaz, 2 továbbképzési pont jár,

c) egynapos rendezvényért, amely legalább hatórás szakmai programot tartalmaz, 3 továbbképzési pont jár,

d) egynapos rendezvényért, amely legalább nyolcórás szaktanfolyami programot tartalmaz, 4 továbbképzési pont jár,

e) többnapos rendezvények esetében minden továbbképzési napért pontszám az a), b) és c) pont szerint adható,

f) a rendezvényeken előadások tartásáért az előadónak előadásonként plusz 2 továbbképzési pont jár.

(1a) 2 továbbképzési pont adható annak az ingatlanrendező földmérő minősítéssel rendelkező földmérőnek, aki papíralapú vagy elektronikus szakkönyvet, tankönyvet, egyetemi jegyzetet vagy főiskolai oktatási anyagot, lektorált tudományos vagy szakmai kiadványban, földmérési, térinformatikai vagy kataszteri tematikájú szaklapban, lektorált szakmai internetes felületen szerzői jogi védelem alá eső szakmai publikációt írt, jelentetett meg, szerkesztett, valamint társszerzőként egy továbbképzési pont adható.

(2) A továbbképzési pontok megállapítását a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv végzi, a rendezvények megállapított pontértékéről a hivatalos honlapokon nyilvános nyilvántartást vezetnek.

(2a) A Magyar Mérnöki Kamara által az Fttv. 29/B. §-a alapján akkreditált képzések résztvevőinek ingatlanrendező földmérő minősítés meghosszabbításához továbbképzési pont az (1) bekezdésben meghatározottak alapján adható.

(2b) A földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv a honlapján közzéteszi az akkreditált rendezvények nyilvántartását, mely tartalmazza:

a) az akkreditáló szerv nevét,

b) az akkreditációs nyilvántartásba vételének számát,

c) a továbbképzés megnevezését,

d) a továbbképzés időpontját,

e) a továbbképzés helyét,

f) a továbbképzést rendező megnevezését és elérhetőségét,

g) a megállapított továbbképzési pontok számát.

(3) A továbbképzési pontok megállapítását a rendezvény szervezőknek a rendezvényt megelőzően 10 nappal írásban kell kérniük a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervtől. A kérelemhez csatolni kell:

a) a rendezvény programját,

b) a meghívott előadók névsorát,

c) az előadások címét,

d) az előadások rövid tartalmát.

(4) A rendezvény szervezői a rendezvényen résztvevők számára továbbképzési igazolást állítanak ki, amely tartalmazza:

a) a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv vagy a Kamara által adott nyilvántartásba vételi számot,

b) az IGAZOLÁS feliratot és alatta „a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv által a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény 28. § (7a) bekezdés a) pontja alapján szakmai továbbképzés teljesítéséhez” feliratot,

c) a rendezvényen résztvevő személy nevét és ingatlanrendező minősítésének számát,

d) a rendezvény időpontját,

e) a rendezvény helyszínét,

f) a rendezvény megnevezését,

g) a megállapított továbbképzési pontot betűvel kiírva,

h) a rendezvényszervező megnevezését és elérhetőségi címét,

i) az igazolás kiállításának dátumát,

j) a rendezvény szervezését végző személy megnevezését és aláírását,

k) „Az igazolás a kiállítástól számított 7 évig érvényes” feliratot.

(5) A rendezvényszervező a rendezvényt követő 8 napon belül a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervnek megküldi a rendezvényen résztvevő személyek által aláírt jelenléti ívet az alábbi tartalommal:

a) a résztvevő neve,

b) a résztvevő ingatlanrendező minősítő száma,

c a résztvevő lakcíme,

d) a résztvevő aláírása.

(6) A rendezvényszervező a jelenléti ív alapján az igazolást utólagosan is kiállíthatja, és postai úton megküldi a résztvevő számára.

(7) A megyei (fővárosi) kormányhivatal évente egy alkalommal köteles megszervezni az ingatlanrendező földmérő minősítéssel rendelkező dolgozóik részére az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott, a földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv által akkreditált rendezvényt. Több megyei (fővárosi) kormányhivatal közösen, valamint a földmérési és térinformatikai államigazgatási szervvel együttműködve is megszervezheti a rendezvényt. A szaktanfolyam témaköreinek 80%-ban egyezni kell az ingatlanrendező minősítő vizsga témaköreivel.

 

HÍREK

 

Végzősök az ELTE-n

 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékén 2020. június 10-én és 11-én online záróvizsgát tartottak. Térképész szakon (MSc) a következő hallgatók védték meg diplomatervüket, és tettek sikeres vizsgát:

 

‒Siki Csaba: Székesfehérvár webes kalauza 1899-ben. Témavezető: Gede Mátyás

‒Supka Zsófia: Hazánk hulladékgazdálkodási tevékenységeinek vizsgálata. Témavezető: Irás Krisztina

‒Takáts Tünde: Talajerózió vizsgálata egy hegylábi mezőgazdasági területen a Gerecse térségében. Témavezető: Albert Gáspár

‒Zelenka Balázs: Térképek georeferálása hiányos koordináták segítségével. Témavezető: Kerkovits Krisztián

Térképész MSc-diplomát szerzett a Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíj keretében:

‒ Natalya Mamayeva: Visualising the changes of the Caspian coastline. Témavezető: Gede Mátyás

‒Omer Ahmed Ibrahim: Modelling, validation and updating an old cadastral map using GNSS and UAV. Témavezető: Kovács Béla

 

Dr. Gercsák Gábor

A BME végzősei

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán 2020 júniusában mindkét Geoinformatika-építőmérnök (BSc) ágazaton, a Földmérő-térinformatikai mérnök (MSc) szakon, valamint az Alkalmazott térinformatika és a Műszaki térinformatika szakirányú továbbképzéseken (régebbi nevén szakmérnökképzés) záróvizsgát tartottak. A következő hallgatók védték meg diplomatervüket, és tettek sikeres záróvizsgát.

Geoinformatika-Építőmérnök (BSc) ágazat Térinformatikai specializáció

Kovács József István Kis elmozdulások vizsgálata szerkezetekben digitális képelemzési módszerekkel

Molnár Andrea A ZalaZone járműipari tesztpálya SmartCity részletének útmodellezése

Földmérő- és térinformatikai mérnök (MSc) szak

Boda Kristóf Árvizek alacsony frekvenciájú, passzív mikrohullámú megfigyelése

Turák Bence Galileo-műholdak pályameghatározása és előrejelzése

Egei Norbert UAV-adatok használatának lehetősége ingatlan-nyilvántartási céllal

Kecskeméti Máté István GNSS alkalmazása az automatizált monitoring rendszerekben

Alkalmazott térinformatika szakirányú továbbképzés

Molnárné Szebellédi Tamara Geoadatbázis-tervezés a gazdálkodási gyakorlatban, agrártámogatási szempontok alapján

Orosz György Víztározó helyének kijelölése a Tarna-patakon térinformatikai vizsgálatok alapján

Gőcze Ferenc Csapadékvíz-elvezető rendszer szimulációs modelljének előállítása és karbantartása térinformatikai eszközök segítségével, Békéscsaba csapadékvíz-elvezető rendszerének példáján

Szlovák Gergely A Landsat- és Sentinel-műholdfelvételek feldolgozása és koregisztrációja nyílt forráskódú szoftverekkel

Sághy Bálint Településtervezési folyamatba integrált adatgyűjtés és adatfeldolgozás térinformatikai módszerekkel

Kubány Csongor Térinformatikai adatrendszer specifikus ellenőrzési folyamatrendszerének kialakítása

Szabó-Horti Anikó Szénhidrogénmigráció (akkumuláció) és lehetséges csapdázódás vizsgálata térinformatikai módszerekkel Kelet-Magyarországon

Hajnal Máté Nagy felbontású légi felvételek alkalmazási lehetőségei a Magyar Államvasutak térinformatikai rendszerében (TITKOS)

Tóth Erzsébet A tűzátjelzés térinformatikai megjelenítése a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság működési területén

Szántó Dániel 3D lézerszkenner alkalmazása a mérnöki tervezésekben

Műszaki térinformatika szakirányú továbbképzés

Cseh Dénes Ferenc A budapesti dunai rakpart mozgásvizsgálatának térinformatikai támogatása

Kovács Sándor UAV-technológia lehetőségei a viziközmű-ágazatban

Nagy Attila Közelfotogrammetriával nyert adatok használhatósága a szénhidrogén-szállítás területén

Homolya András

Rendhagyó záróvizsga a GEO-ban is

 

Mint sok más felsőoktatási intézményben, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetében is rendhagyó módon zajlott a záróvizsga. Már májusban döntés született a védés és vizsga online lebonyolításáról, így 2020. július 6-ra mindenki felkészült a szokatlan helyzetre, ennek köszönhetően technikai fennakadás nélkül zajlott a záróvizsga. A máskor fel-alá mászkáló hallgatók zsibongásával és izgalmával megtelt folyosókat most csend uralta. A szűkített taglétszámú bizottságok a GEO Pirosalma utcai épületének egy-egy termében rendezkedtek be, készítették elő a szükséges technikát. A hallgatók otthon, saját számítógépeik előtt várták, hogy sorra kerüljenek. Az online felülethez való csatlakozást követően mindenki a szakdolgozatának védésével kezdett. A bírálói kérdéseket követően a bizottsági tagok további kérdéseket tettek fel. A záróvizsga második felében a bizottságonként eltérő lehetőségek szerint kiválasztott komplex záróvizsga tételre adott felelet következett. A helyzethez igazodóan, a félórás felkészülés ezúttal elmaradt. Csupán annyi idő állt a vizsgázók rendelkezésére, hogy egy nagy levegővétel időtartama alatt összeszedjék gondolataikat. Az online technikához szokott hallgatóinknak nem okozott gondot a kommunikációnak ez a módja, hiszen az utolsó félévben hasonlóan zajlottak az előadások és szakdolgozati konzultációk is.

A védés és vizsgaeredmények kihirdetése a záróvizsgák befejeztével megtörtént.

A Geoinformatikai Intézetben 2020. július 6-án megrendezett záróvizsgán, földmérő-és földrendező szakon, nappali tagozaton 8 fő, levelező tagozaton 15 fő, igazgatásszervező szakon 1 fő, szakmérnöki kurzuson 8 fő sikeresen zárta tanulmányait.

 

Földmérő és földrendező mérnök szak, geoinformatikai szakirányon végzett:

Ahmed Saad Ahmed Ahmed

Bánkuti Gergely

Bertha Zoltán

Balázs Szilárd

Dankócsik Ferenc László

Diószegi Tamás

Éva Kármen Vivien

Huber Beáta

Juhász Márk Zoltán

Kovács Gergő

Kosina Imre

Kurucsai Nikolett

Leel-Őssy Dániel

Mátyás Zoltán

Mátyás Zoltánné (Farkas Mariann)

Ráthonyi Tamás

Riba Róbert

Stumpfhauser Miklós

Tamits Patrik

Vódli Márk

Földmérő és földrendező mérnök szak, földrendező szakirányon végzett:

Bóta Bernadett

Ladomerszki Zoltán

Vódli Máté

Igazgatásszervező alapképzési szakon végzett:

Kincses Karolina Katalin

UNIGIS Térinformatikai szakmérnök végzettséget szerzett:

Dr. Antal Örs Balázs

Béres Richárd

Berkowitz Marcelo Leopoldo

Eigner Ágnes (Jámbor Ágnes)

Majkut Árpád

Nagy Botond Zsolt

Szabó Péter

Precíziós gazdálkodási szakmérnök végzettséget szerzett:

Dobos Péter

 

Minden végzett hallgatónknak gratulálunk, sikeres szakmai életutat kívánunk! Reméljük, hogy a koronavírus miatti szokatlan „befejezés”, az elmaradt valétálás/ ballagás és családi ünnepet is jelentő diplomaosztó hiánya ellenére is megőrzik emlékezetükben a GEO-t, az Alma Matert, amely valamennyiüket visszavárja, és örömmel látja szakmai rendezvényeinken!

Balázsik Valéria

 

NEKROLÓG

 

Dr. Graczka Gyula

(1946–2020)

Megrendülten értesítünk mindenkit, hogy dr. Graczka Gyula, volt kollégánk, sokak volt tanára, családjában szeretett férj, édesapa és nagyapa, súlyos betegséget követően 2020. április 25-én eltávozott a Világmindenségbe.

1946-ban született a Nagyhalászhoz tartozó Homoktanyán. Az általános és középiskolát Nagyhalászban, illetve Nyíregyházán végezte, kitűnő eredménnyel.

1964-ben felvételt nyert a Moszkvai Geodéziai, Légifényképészeti és Kartográfiai Egyetemre, ahol az Optikai Finommechanikai Műszermérnöki Karon, Optikai műszerek és spektroszkópia szakon 1970-ben kitüntetéses diplomát szerzett. Oklevelét a BME rektora az Építőmérnöki Kar földmérőmérnöki szakán szerzett oklevéllel egyenértékűként honosította.

Végzése után (1975. április hó 15-én kelt közalkalmazotti jogviszonnyal) a Budapesti Műszaki Egyetem Általános Geodéziai Tanszékére került oktatói státuszba. Előbb tanársegéd, majd 1976-tól adjunktusi beosztásban dolgozott. Bekapcsolódott a Geodézia, Elektrotechnika és Geodéziai műszerek nevű tárgyak oktatásába és több gyakorlati oktatási segédlet készítésébe.

Szakmérnöki oktatás keretében és a Mérnöktovábbképző Intézetben az Elektronikus geodéziai műszerek és a Geodéziai mérések automatizálása című tantárgyak előadásainak és gyakorlatainak meghatározó részét ő tartotta.

Oktató munkájához szorosan kepcsolódott a TDK-dolgozatok konzultálása és és a diplomatervezők munkájának irányítása. Volt kollégiumi nevelőtanár, osztályfőnök, FEB-tag, külföldi termelési gyakorlatok kari felelőse stb.

Szerzőtársa volt a dr. Fialovszky Lajos főszerkesztő nevével fémjelzett Geodéziai műszerek c. könyvnek.

Fordítója, illetve a hazai magyar nyelvű kiadás szaklektora volt több külföldi szakkönyvnek és publikációnak. Talán legfontosabb ezek közül a „TEXAS” Optoelektronikai receptek című könyv, amely 1979-ben a Műszaki Könyvkiadónál jelent meg, 495 oldal terjedelemmel.

1976-ban levelező aspiráns ösztöndíjat kapott, melynek eredményeként elkészítette, majd 1979-ben Moszkvában megvédte kandidátusi értekezését. Címe: Kétdimenziós polarizációjú lézersugárzás (más forrásban: Lézersugárzás kétdimenziós polarizációjának) alkalmazása geodéziai távmérőkben. A honosító végzés után a Magyar Tudományos Akadémia is kandidátusi oklevelet adományozott neki. „A Föld és Bányászati Tudományok műszaki doktora” egyetemi doktori címét – az akkori eljárás szerint, a kandidátusi fokozat elismertetésével szerezte 1980-ban.

Kutatómunkája sok szakmai területre, geodéziai, bányászati, ipari méréstechnikára, a kor nemzetközi szinvonalának élvonalába járó kísérletekre és alkalmazásokra terjedt ki. Számos új mérőeszköz kifejlesztésében vett részt (ultrahangos digitális vízmélységmérő, bányászati fúrólyukvetítő stb.). A teodolit lézerfény-kivetítős kitűző eszközzé történő fejlesztésével megosztott egyetemi szolgálati szabadalmat kapott.

1981 és 1985 között az Addisz-Abebai Egyetem angol nyelven oktató vendégprofesszori feladatait látta el. A Surveying and Mapping tárgy mellett a Road Engineering címűt is tanította.

Oktatói munkáján kívül külső tanácsadóként részt vett az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottsága mezőgazdasági utak létesítése és ivóvízkutató programjaiban. Külszolgálata során kifejtett társadalmi tevékenységéért dícsérő oklevelet is kapott.

Magyarországi visszatérését követően, azaz 1985-től, önálló előadója lett a Geodéziai műszerek tárgynak. 1986-től a BME Geodéziai Intézet Laboratóriuma vezetésére kapott megbízást. 1987-ben sikeres docensi pályázatot nyújtott be.

Akkor, amikor lehetőség nyílt „nyugati tipusú” gazdasági társaságok létesítésére, vezetésével alakult meg az a kft., amely később megnyerte a magyarországi földhivatalok mérőállomással való ellátására kiírt műszertendert. Ennek keretében több mint 100 darab Wild TC 1000-es mérőállomás került a földhivatalok használatába. Mivel hamarosan (1992-ben) az akkori Wild és Kern műszergyárak és a Leica cég egyesültek (Leica AG néven), és felbontották a kft.-vel kötött korábbi szerződést, befejeződött a kft. sikertörténete.

Az 1990-es évek közepén differenciális GPS-korrekciók sugárzásával foglalkozó szolgáltatást indított. Ezzel lehetővé vált a korlátozott hozzáférés miatt nagyjából 100 méter pontos műholdas helymeghatározás pontosságát 1 méter körüli értékre növelni.

1992 és 2000 között félállásban tanszékvezető egyetemi docens volt a Miskolci Egyetem Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékén. Erre az időszakra jellemző a magyarországi mélyművelésű bányászat visszafejlesztése, a külfejtéses bányászat súlyának növekedése. Tanszékvezetőségéhez fűződik a külfejtéses bányászathoz kapcsolódóan a korszerű geodéziai műszertechnika, a műholdas helymeghatározás és a térinformatika oktatása, a miskolci Műszaki és Földtudományi Kar akkreditált doktori programjai közül a Térinformatikai rendszerek geodéziai megalapozása, különös tekintettel a geotechnikai adatbázisra és a Műholdas helymeghatározás geológiai, geofizikai és geoinformatikai alkalmazásai című részprogramok. Kutatómunkája eredményeként jelent meg 2000-ben a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület lapjában Az országos rádiónavigációs műholdas helymeghatározó rendszer című írása.

Műegyetemi munkahelyén a nappali képzés mellett kivette részét a szakmérnöki oktatásból is. Például a 2005-2006-os tanév 2. félévében a Műholdas helymeghatározó rendszerek és az Elektronikus geodéziai műszerek tantárgyak előadója volt.

Nyelvtudását az oktatásban is hasznosította. Több tantárgyat oktatott angol nyelven, illetve tartott nagyon hasznos szakmai angol nyelvi kurzusokat magyar hallgatók számára is.

Tagja volt az MTA Geodéziai Tudományos Bizottságának, az MTA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tudományos Bizottságának, az MFTTT-nek (korábban Geodéziai és Kartográfiai Egyesület), a Bányamérési és az Építéstudományi Egyesületnek. A nemzetközi szervezetek közül kiemelendő a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unió (IUGG). Ennek a 6.1 Műszeres albizottsága tagjaként 1976-tól több előadást is tartott. Életrajzában továbbiak mellett megtalálható a Federation International Geodesique (FIG) Gr 5. Nemzeti képviselőség is. Életútjához illeszkedően részt vett a „szocialista országok” szakmai kapcsolataiban. 1975 és 1980 között ezen országok akadémiaközi Planetáris Geofizikai (KAPG) munkabizottságában szaktitkári teendőket látott el. Ismertségére és elismertségére példa, hogy jóval később, 2002 októberében, a BME-re látogató, robottechnikai oktatásról és űrkutatásról tárgyaló ukrán Oktatási és Tudományos Minisztériumi delegációt fogadó négyfős bizottságnak is tagja volt.

Életének újabb jelentős dátuma 2006. szeptember 30. Ekkor írta alá a közalkalmazotti jogviszonya megszünéséről, az egyetemi állományból való kiválásáról, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal állományába történő áthelyezéséről szóló okmányt. Ennek folytatásaként (immár köztisztviselői jogviszonyban) 2006. október 1. napjától négyéves időtartamra – tartós külszolgálat keretében – a Moszkvai Nagykövetségen tudományos és technológiai (TéT) szakdiplomata álláshelyet töltött be.

TéT attaséi tevékenysége során számos – a kutatás-fejlesztésben meghatározó – magyar és orosz intézménnyel, kutatóintézettel, egyetemmel, ügynökséggel, állami és magán vállalat képviselőjével tartott rendszeres kapcsolatot a kölcsönös együttműködések megteremtése, fenntartása és kibővítése érdekében. Egyik beszámolójában tevékenységét így is jellemezte: kapcsolatépítő, promóciós, forrásfeltáró tevékenység a K + F innováció területén.

Úgy, ahogy korábban is tette, Moszkvában is igyekezett egyéb közhasznú tevékenységet is kifejteni. A Követség keretében intézte a magyarországról nyelvi továbbképzésre érkező diákok ügyeit. Egy fejezet megírásával részt vett az EU Head of Mission Statement jelentés összeállításában. 2008-tól az EU Zöld Diplomáciai Körben környezetvédelmi attaséi feladatokat is ellátott.

2010 nyarán lezárult külszolgálati megbízatását követően hazatért. Ekkor, 64 évesen már nem létesített újabb jogviszonyt életének korábbi, meghatározó munkáltatóival. Bár hozzánk, műegyetemi kollégáihoz vissza-vissza járt, és ekkor nagyapai örömeiről szívesen beszélt, betegségét nem sejtettük. Halálhíre megdöbbentő váratlansággal érkezett.

Búcsúztatása 2020. június 18-án, 15 órakor volt a Budakeszi temetőben. Kedves Gyula, kedves Kolléga, kedves Tanár Úr, búcsúzunk Tőled, nyugodj békében!

Ezen – az egykori műegyetemi kollégákkal közösen fogalmazott – nekrológ utóirataként a volt diák jogán hozzáfűzöm: kiváló tanáraim egyike volt, úgy igyekezett minél többet tudásra szert tenni, hogy megszerzett tudását minél hamarabb, minél több embernek önzetlenül továbbadhassa. Kedves Tanár Úr! Nagyon köszönöm.

Kiss Albert

 

---

[1] A csatornaalagút kifejezés rövidített alakja angol mintára: chanell tunnel – chunell

[2] A tervezési munkákban az UVATERV három munkatársa vett részt: Pethő Csaba, Strébely Erzsébet és Vagács József.

[3] TransManche Link, brit-francia építési konzorcium