Aláírták a "TÚR" jegyzőkönyvet a magyar-román-ukrán hármashatárról
Az országok közötti államhatárpontok sorában különleges helyet foglalnak el a hármashatárpontok.
Ilyen különleges pont a Magyarország–Románia–Ukrajna államhatárainak találkozási pontja, a „TÚR”. A hármashatárpont helyzetét a három ország területén elhelyezett határjelek határozzák meg. A magyar területen lévő határjel a folyó vándorlása következtében veszélyes helyzetbe – a szakadó part szélére – került, ezért a magyar és román határmegbízottak, valamint a Magyar–Ukrán Határbizottság javaslatára a magyar oszlopot 2007-ben áthelyezték (GK 2007/12).
Az áthelyezés után a 1949-ben megalkotott, majd 2000-ben módosított okmány helyett új készült, amelynek jogi státuszát a Máramarosszigeten, 2011. november 16-án tartott háromoldalú egyeztetés alapozta meg. Magyarország meghívására Románia és Ukrajna küldöttségei Budapesten, 2012. október 16-án megtartott tárgyaláson véglegesítették a „TÚR” jegyzőkönyvet, majd a küldöttségek vezetői 17-én, az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában aláírásukkal szentesítették az okmányokat (1. kép).
1. kép A küldöttségek vezetői aláírják a "TÚR" jegyzőkönyvet (az aláírók balről jobbra: Boris Tregubov, dr. Mihai Cristinel Brătan, dr. Tarcsa Csaba, Vájlok László – fotók: HBA)
A jegyzőkönyv jóváhagyása után elhárult az akadály a magyar–román új határjeles szerződés megkötése elöl, amely lezárja a határmegbízotti korszakot és lehetőséget nyújt a Magyar–Román Határbizottság létrehozására, és amely az államhatárral összefüggő munkák vonatkozásban a két ország között gyorsabb, közvetlenebb kapcsolatot biztosít.
Hodobay-Böröcz András
2. kép A tárgyaláson részt vett küldöttségek az ORFK épülete előtt