Blahó Imrére emlékezünk

Kis Papp László, Winkler Gusztáv, Ágfalvi Mihály, Busics György és Hodobay-Böröcz András emlékezik a 90. életévében elhunyt Blahó Imre kollégánkra.


Kis Papp László emlékezése

Néhány nappal 90. születésnapja előtt elköltözött az örök vadászmezőkre Blahó Imre tanár Úr, mindannyiunk Imi bácsija, kollégánk, barátunk.

1961-ben került a Műegyetem akkor még Topográfia és Fotogrammetria Tanszékére, és Kunovszky Emil tanár úrtól óraadóként vette át a Topográfia tantárgy oktatását. Főállásban akkor még néhány évig a Felsőfokú Földmérési Technikumban dolgozott Székesfehérváron. Büszke vagyok arra, hogy a tanítványa, később több, mint 30 évig a tanszéki kollégája és – ez különös megtiszteltetés számomra – a barátja lehettem.

Blahó Tanár Úr oktatási és szakmai munkájában a tökéletességre törekedett. Mindig tele volt ötletekkel, új megoldási lehetőségekkel. A hallgatókkal való kiváló kapcsolata közismert volt. Széleskörű szakmai ismeretsége révén sok szakmai megbízást (akkor úgy mondtuk, hogy KK munkát) hozott a Tanszékre. A helyszíni terepi mérési munkák során szívesen alkalmazott bennünket hallgatóként. Figuránsok voltunk, de hozzáférési lehetőséget engedett a mérőasztalhoz (annak idején a topográfiai térképkészítésnél ez volt az alapműszer). Azt a gyakorlatát soha nem fogom elfelejteni – oktatóként én is szívesen átvettem –, hogy addig nem "bontunk asztalt", amíg a síkrajz és a szintvonalak a helyszínen nincsenek kirajzolva (természetesen ceruzával). Miután a munkáért járó pénzek mindig jelentős késéssel –  a megbízás befejezése után – érkeztek meg, külön ünnep volt a hallgatók számára és futótűzként terjedt a Kollégiumban, hogy "Gyerekek, nagy  ünnep lesz holnap, fizet a Blahó!"

Blahó tanár úr Topográfia egyetemi jegyzetét, amelyet 1969-ben írt, és több kiadást ért meg, a mai napig őrzöm. Világosan írja le a topográfiai térképkészítés minden részletét, a generalizálástól egészen a különböző méretarányú térképek felhasználásáig.

Nyugalomba vonulása után sem szűnt meg a kapcsolatunk. Nagy öröm volt számunkra, mikor meghívást kaptunk az Egyesület keretében szervezett programokra, ahol a "Hadmérnök" csapat élményeit hallgathattuk. Sajnos, egyre fogynak a nagy elődök.

Fájó szívvel búcsúzunk Blahó tanár Úrtól.
Nyugodjék békében, emlékét megőrizzük!


Dr. Kis Papp László ny. egyetemi tanár, a kolléga és a barát


Winkler Gusztáv: „Igaza van a Blahónak…”

A mi korosztályunk szemében Blahó Imre neve erősen összefügg a topográfia oktatásával, mert már a tanszék oktatójaként ismertük meg. Az oktatóink közötti sajátos rangsorunkban mindig az elsők között szerepelt, nem csak a tananyag átadása, hanem az élettel kapcsolatos nagy igazságok átadása miatt is.

Igaza van (volt), mert Ő tanított meg bennünket igazán a térkép szeretetére. Igaza van, mert a gyakorlatokon szembesültünk először azzal (és megtanultuk), hogy bizony, a terepen nagy távolságok is vannak, meg csalán és patak is. Ma ez már sajnos az oktatásban egyre inkább háttérbe szorul.

A tanszéken óriási gyakorlati tudása birtokában az igazi térképcsinálást tanította. Az embernek szinte kedve kerekedett, hogy ő is varázsoljon térképeket. Ezt az is segítette, hogy a gyakorlati oktatás volt nála a súlypont. Akkor kinyílt, mesélt, lehetett nála tanulni.

Először 1974-ben találkoztunk Kenesén, topográfia gyakorlaton. Akkor ismertük meg egészséges humorát (lásd a képet), és a terepi adatgyűjtés csínját-bínját. Egyébként gyakran viccelt, és mindig talált.  Emlékszem, amikor 70 éves korában telekente…, meg a vödör…

Azután sokat jártunk még együtt terepgyakorlatra, 2000-ig Kenesére. Érdekes volt a hallgatók állandó reakciója. Mit kezdjünk egy ilyen „öreggel”? Az első fél óra után már tudták, és figyeltek rá. 2001-től áttettük székhelyünket Pilismarótra. Emlékszem, hogy 2002-ben, 80 éves korában még Trabanttal felment a Kishegyre, hogy „szegény hallgatóknak” kevesebb cuccot kelljen cipelniük. Egyből belopta magát a szívükbe. Utoljára 2003-ban jött gyakorlatvezetőnek.

Emlékszik-e még valaki a cím eredeti jelentésére?

Winkler Gusztáv



Ágfalvi Mihály emlékezése

1959-ben indult Székesfehérváron, a Jáky József Technikumban egy érettségire épülő nappali tagozatos földmérőtechnikus képzés. A tantestület egy részét a technikum tanárai, másik részét az ÁFTH (Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal) által delegált, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek alkották. Ekkor találkoztunk a Tanár Úrral, aki ekkor még csak(!) a Topográfiát oktatta nekünk. Érettségi után legtöbben már különböző munkahelyeken megéltünk egy s mást. Nehéz volt visszaszokni az iskolapadba, s főleg nehéz volt a középiskolai reguláknak megfelelni. A Tanár Úr egyike volt az „üdítő kivételeknek” a szabályokat szigorúan alkalmazni kívánó tantestületben, aki bátran vállalhatta a lezser tanár szerepét. Alapos elméleti ismeretek, évtizedes, magabiztos szakmai gyakorlat birtokában az órái nem a fegyelmezésekről voltak híresek.

Angyali türelemmel viselte legtöbbünk „fakezét” a topográfiai rajzok készítésekor. Humoros megjegyzései, rögtönzött gyakorlati bemutatói – különösen az első órákon – oldották a „bénaságunkat”. Teljesen szükségtelen lett volna a fegyelmezés, hisz a munkát teljes intenzitással, a Tanár Úr „laza” intencióit hallgatva úgy végeztük, hogy észre sem vettük az óra múlását. Az állunk esett le, amikor a rajztábla másik oldaláról, nekünk felülről „talpra eső” gyönyörű szabvány számokat, feliratokat rajzolt a lapunkra.

Emlékeim szerint együtt „igazoltunk” át 1962-ben végzett néhány technikus évfolyamtársammal és a Tanár Úrral az ÉKME-re (Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem), mi nebulónak, Ő a Fotogrammetria Tanszékre oktatónak.

-  Hát Ti?

-  Hát Te? (végzés után megtisztelve minket, tegezhettük), volt az első találkozásunk meglepetéséből ocsúdó beszélgetésünk indítója. Írnom sem kellene, hogy számunkra, kezdők számára, egy teljesen ismeretlen, idegen világba csöppenve, mit jelentett egy kedves, ismerős személyiség felbukkanása.

Valószínű nem mi voltunk az egyetlen évfolyam, akiket megtisztelt figyelmével, de mi, 1962-ben végzett technikusok, mindig éreztük kitüntetett figyelmét. Részt vett osztályunk minden érettségi találkozóján. Legutóbb 2007-ben, Bodajkon, a Varjúvárban kápráztatott el minket hihetetlen memóriájával, humorával, még mindig vidám emberségével. Idén az 50.-en már csak emlékét tudjuk felidézni a Tanár Úrnak.

Dr. Ágfalvi Mihály


Busics György emlékezése

Blahó Imrével 1973 januárjában találkoztam először. Akkor, amikor a BME elsőéves hallgatójaként befejeztem az első vizsgaidőszakomat, még hátra volt néhány hét a következő félévkezdésig s szerettem volna dolgozni a szakmában, meg pénzt keresni. Csoportpatronáló tanárunk Blahó Tanár úrhoz irányított. S mentünk a Lupa szigeteki csápos kutak környékét felmérni diagram-tahiméterrel, tahiméterléccel, a havas-lucskos terepen.  Mikor kiszálltunk a kocsijából (ha jól emlékszem, Wartburgja volt akkor is) tejeszacskókat nyomott a kezembe, meg vaspálcikákból összehegesztett, egymásra merőleges keretet, amelyre  a zacskókat fel lehetett húzni. (A tejesüveg helyett a tejeszacskó akkoriban lett „divatos”).  Mire szolgált ez? Imre bácsi azt találta ki, hogy kitűzőrudak tetejére (amelyeket vékony dróttal kikötöttünk) ezt a tejeszacskós keretrendszert erősítsük fel, ezek lesznek a jelrudak, amiket távolról is jól lehet irányozni. A szokásosan fából készült jelrúd helyett kitűzőrúd+tejeszacskó szolgált… könnyebb volt, kocsiban szállítható és keretpont-szerepét (amiről a Hazay-könyvben olvashatunk) a gyakorlatban nagyon kiválóan betöltötte, legalábbis a Duna mentén, amikor ezeket sorban kihelyeztük… Pistával, a tanszéki technikussal arról beszélgettek, hogy ezt az ötletet meg kellene jelentetni a Geodézia és Kartográfiában. Máig nem tudom, ezt komolyan gondolta-e, vagy csak egy szarkasztikus megjegyzése volt …

A harmadik egyetemi tanév után egy egyhónapos moszkvai nyelvtanfolyamra mentem 99 BME-s társammal együtt, emiatt nem tudtam a többiekkel együtt teljesíteni a kenesei topográfia gyakorlatot. Rugalmasan kezelte a dolgot, nagyvonalú volt… Akkor egy szóval sem említette, Neki milyen szovjetunióbeli élményei voltak; ezt csak a Geodézia és Kartográfiában megjelent élet-interjújából tudtam meg.

Amikor 1981-ben a fehérvári főiskolára kerültem és megbíztak az egyesület itteni ifjúsági csoportjának vezetésével, egyik első dolgomnak tekintettem, hogy Blahó Tanár urat kérjem meg egy esti klub-előadás tartására.  Színesen, érdekesen tudott beszélni, a hallgatók figyelmét fenntartani – ebben akkor sem, később sem csalódtam. Elmondta többek között (s ezt többször is hallottam tőle), hogyan kezdte Ő a fotogrammetria tanítását a GEO-ban (merthogy a hőskorban azt is tanított). Elővetetett két kockás füzetlapot. Az egyikre egy négyzetet kellett rajzolni, átlókkal, a másikra egy ugyanakkora négyzetet, csak a középpontot oldalt kicsit eltolva. Ezután a bal szemmel az egyik képet, jobb szemmel a másik képet kellett nézni, mígnem térben látta a hallgató … mit is? A sátortetős ház csúcsát! Még sztereoszkóp sem kellett hozzá. Ez a kétképes fotogrammetria –, mondta Blahó Tanár úr. Ez a magyarázat annyira megragadott, hogy amikor tavaly a domborzatábrázolásról szóló előadásomban a fotogrammetria szerepét is megemlítettem, tiszteletből Blahó Tanár úr lényeglátó ötletére hivatkoztam.

2002-ben meghívtuk a főiskolai kar 30 éves ünnepségeire, előadást is tartott a szakmai felsőoktatásról. Nagyon kritikus volt és beleszőtte sérelmeit, keserveit is; szó volt róla, megírja a Geodézia és Kartográfiába, de erre sem került sor.  Most, hogy 50 éves lesz a GEO, terveztük, hogy szeptemberben elhívjuk újra, hogy felhívjuk telefonon, hogy interjút készítünk vele; fájdalom, már nem tehetjük.

Igazán szerettem, tiszteltem Blahó Tanár urat, mégis úgy érzem, nem becsültük meg eléggé hosszú életében; nemigen kapott kitüntetéseket, nem sokszor adtunk neki visszajelzést, hogy jó volt. Akik ismerhettük Őt közelebbről, tudjuk, egy igaz embert vesztettünk el.

Dr. Busics György


Hodobay-Böröcz András emlékezése

Nagyon szerettem Imre bácsit, kedves, közvetlen, vidám ember volt. A topográfiát tanította 1959-től Fehérváron, a Jákyban. Pestről járt vonattal. Bejött az osztályterembe, benyúlt a csikzsebébe, kivett egy kis noteszt, hajtogatta…, "268" - mondta, "nem ismeritek?". A vicceket sorszámozta.

Nagyon szegény voltam, Édesanyám 210 Ft-ot küldött, 200 volt a kollégiumi díj, 10 Ft a zsebpénz. Pótolni kellett. Miután 8. osztályos korom óta figuránskodtam a vízügynél, a fehérvári Vizig akkori igazgatója – Karászi Kálmán, aki apámat is ismerte – segítségével felvettek a fehérvári szakaszmérnökségre segédmunkás állományba, 4,50 Ft/órabérért. Feladatom volt szintezési jegyzőkönyvek számítása, a kereszt- és hossz-szelvények mm pauszra való rajzolása. Topográfia rajzórán „stikába” készítettem a keresztszelvényeket. Imre bácsi észrevette, megkérdezte miért csinálom? Elmeséltem. Ezután minden rajzórán készíthettem ezeket a munkákat. Sőt! Imre bácsi a napilapokban megjelenő térképeket készítette (Terra), engem is megbízott azok rajzolásával, de megírni nem engedte, mondván az írás ne legyen eltérő a korábbiakhoz képest.

Egyetemi évei alatt is dolgoztam Neki. Az Állatkert kis-sziklájának belsejét mértem fel felújítás tervezéséhez. Szigetszentmiklóson dolgoztam, a KV által készített "viziges" Zagyva-atlaszhoz illesztőpont-méréseket végeztem (Kátai Bandiék dolgoztak ezen, én meg akkor viziges geodéta voltam, egyetemi kk munka volt).
Mesélte, amikor Szolnokra került a Tóth Ferenc utcában lakott, s amikor mondtam, hogy én is arra járok, látszott a boldogság rajta.

Verát, második feleségét nagyon szerette, Imre fiát imádta, későn született. Amikor Vera kórházba került, sokat beszélgettünk, odaadással ápolta, amennyire saját bajai mellett tudta. Vera halála nagyon megviselte. Többször voltam Náluk a Tahi utcában. Ha valamiben kételye támadt, mindig felhívott: "mit gondolsz?".

Boldogan mesélte, hogy ismeri Márton Gyárfást, Gyafi bácsit; a szoc. országok konferenciáin találkoztak sokszor. Csábításomra jött el a VIII. Földmérő Találkozóra, Marosvásárhelyre, amelyről két képet is küldök.
Isten adjon Neki örök nyugodalmat.

Hodobay-Böröcz András

Szívesen közreadjuk a Kollégák további emlékező írásait. Közvetlenül Busics György e-mail címére várjuk az elektronikus leveleket:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


Blahó Imre tanár úrral Paizs Zoltán BME mérnökhallgató készített élet-interjút, amely beszélgetés a Geodézia és Kartográfia szakmai folyóirat 2005/12. számában jelent meg. A beszélgetés folyóiratban megjelent változata itt letölthető.

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk