Keresés

Hírek Hírek Rendezvény Rendezvény Szaklap Szaklap
Kezdőoldal Híreink

Szeniorok találkozója

Az MFTTT Szeniorok Tóth Ágoston Klubja 2013. június 6-án a FÖMI tanácstermében tartott találkozót, amelyet a tagok már három éve vártak.

A találkozón, amelyet Toronyi Bence főigazgató is megtisztelt, 13-an vettek részt. Főigazgató úr röviden bemutatta a FÖMI mai helyzetét, jövőbeni feladatait, érintve a földügy általános helyzetét is, majd kérdésekre válaszolva összefoglalója kellemes beszélgetésbe torkollott. Ezúton is köszönjük szépen Főigazgató úrnak a kellemesen eltöltött órát, és a jövőben is számítunk segítségére.


További képek

Főigazgató úr távozása után a résztvevők örömüket fejezték ki, hogy újra megszervezték a találkozót. „Hogy vagy? Egészséged?”, „Jól nézel ki!” kérdések, megjegyzések hangzottak el, végül pedig a beszélgetések – óhatatlanul – a földügyben eltöltött évekre terelődtek, majd Kalmár Imre tagunk által hozott fényképekkel emlékeztünk a régi rendezvényekre. Megállapodtunk abban, hogy a jövőben évente legalább kétszer találkozunk, és reméljük, hogy rendezvényeinken egyre többen vesznek részt.

Hetényi Ferencné

GK folyóirat

  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság

A GK impresszuma

A lap támogatója:

Megtekintések száma: 2932

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk