Stefánia Palota a Térképészbál helyszíne

A Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálatával közösen 2014. március 1-jére Térképészbált szervez, amelynek helyszínéül a szervezők a Stefánia Palotát választották. Úgy gondoltuk, hogy kedvcsinálóként adjunk rövid bepillantást a Palota történetébe, néhány fotóval villantsuk fel azt a környezetet, ahol – reményeink szerint – mindenki kellemes élményeket gyűjt, utána örömmel kezdi majd meg a tavaszi terepmunkákat, lát neki a ráváró feladatok megoldásának.

A főúri körök gróf Eszterházy Mihály vezetésével báró Aczél Béla kezdeményezésére az 1890-es évek elején főúri társaságot alakítottak azzal a tervvel, hogy a Városligethez közel létrehozzanak egy kaszinót, amely a társaság nyári összejöveteleinek ad helyet. A Stefánia úton vásároltak hat hold földet, ahová Meining Artúr, magyar honban tevékenykedő német építész neobarokk stílusú épületét építették meg, 1893–1895 között. Neve akkor Park Club volt.

A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületet, mint a kommunista diktatúra alatt mindent, ezt is államosították, a Magyar Néphadsereg kezelésébe adták. Az épületben színjátszó körök működtek, egészen 1980-ig.

Az épület felújítását igen sokára kezdték meg, 1965-ben, amelyet 1978-ban fejeztek be (2 év alatt épült, 13 év alatt újították fel).
Mellette épült fel a Honvéd Kulturális Központ, amely ma Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ néven üzemel.

Bár a díszes főbejárat a Stefánia útról nyílik, még a régi időkben is a Zichy utca felőli hátsó bejáratot használták, hiszen a kocsifelhajtót is ott alakították ki (a Térképész bálhoz is itt lehet majd bemenni). Ez megközelíthető az Ajtósi Dürer Sor felöl (a Zichy utca a – kb. 1/3-tól – a Thököly út felé egyirányú). A kocsifelhajtó koordinátái: N47° 30’ 34.1”, E19° 05’ 32.2”, a Zichy utcában az Abonyi utca saroknál : N47° 30’ 33.3”, E19° 05’ 32.0”).

További képek

Néhány adat: a középső részen található a nagyterem, 21 m hosszú és 13 m széles, magassága pedig 11 m. Sajnos ottlétünkkor a nagyterem nem volt berendezve, csak korábbi eseményből ottmaradt székek sorakoztak, de ez nem rontott annak szépségén, amit egyébként maga az egész épület is sugároz. Hogy pl. egy esküre berendezett nagyterem hogyan néz ki, azt az Interneten a Stefánia Palota Képtalálatok között tekinthetik meg.

A nagyterem mellett lévő egyik kisteremben az aradi vértanúk portréit láthatjuk.


Mint a korábbi időkben tartott térképészbáloknak, úgy a 2014. március 1-jére tervezett Térképészbálnak is méltó helyet ad a Stefánia Palota, az elegáns környezet csak emelheti a jó hangulatot.

Hodobay-Böröcz András
(a szerző felvételei)

 


További képek


Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk