Emlékülés dr. Bendefy László születésének 110. évfordulóján
A dr. Bendefy László nevét viselő vasvári Városi Könyvtár épületében emlékeztünk meg a huszadik század polihisztora születésének 110. évfordulójáról.
Tevékenysége – mint számos szakirodalmi feldolgozásból ismerjük – sokrétű volt. Nem csak mi geodéták tekintjük szakmánk meghatározó egyéniségének, hanem számos, más szakterületen is maradandót alkotott. Joggal tekintik a régészettel, geológiával, geográfiával, vízépítészettel, hidrológiával foglalkozó szakemberek dr. Bendefy Lászlót e területeken is munkásságával máig ható, elévülhetetlen értékeket teremtő tudós polihisztornak.
A megemlékező előadások ennek az életútnak néhány meghatározó eredményét foglalták össze. Külön öröm volt számunkra, hogy az emlékülésen megjelent dr. Bendefy László fia, dr. Bendefy István, aki az emlékülés megnyitójában családjuk történetének néhány epizódját elevenítette fel.
Gyöngyösi Zsuzsannánk a Városi Könyvtár igazgatójának üdvözlő szavai után első előadóként Csapláros Andrea múzeumigazgató előadásában dr. Bendefy László szombathelyi tevékenységét foglalta össze. Elmondta, bár rövid ideig volt Szombathelyen, munkássága meghatározó volt a múzeum további fejlődésére, eredményeire.
Zágorhi Czigány Balázs muzeológus akadályoztatása miatt Kis Gábor muzeológus Bendefy László és a Domonkos rend címmel tartott előadásában Juliánusz baráttal kapcsolatos kutatásait, Juliánusz szobor állításának történetét ismertette.
Geodéziai munkásságát, a magyar szintezési hálózatok, kiemelten a III. Bendefy-féle szintezési hálózat megalkotásának bemutatásával foglalta össze V. Németh Zsolt államtitkár.
Dr. Kubassek János múzeumigazgató dr. Bendefy László munkásságát a geográfia tudomány-története szemszögéből vizsgálta. Bemutatta életútját, a különböző szakterületeket érintő irodalmi tevékenységét, kezdve „A teremtés országútján”című 1926-ban megjelent művével, folytatva Juliánusz útjának feldolgozásával, majd a „Magyar föld szerkezete” című munkájával. Foglalkozott a folyóvizek geomorfológiájával, a magyarországi tavak vízszintingadozásaival. Munkásságával – foglalta össze az előadó – maradandó értéket alkotott, ösztönözte a tudományos fejlődést, ismertette és népszerűsítette annak eredményeit, ezáltal sok hívet, érdeklődőt szerzett.
Dr. Fejér László vízépítő mérnök előadásában – amelyet távollétében dr. Bendefy István olvasott fel – dr. Bendefy László vízügyi tevékenységéről adott rövid összefoglalót. Foglalkozott az Ős-Zala morfológiájával, a magyarországi nagy tavak évszázados vízszintingadozásaival. Elkészítette az ország talajvízszint-térképét, foglalkozott a gyógyforrások kutatásával, a felszínfeletti és felszín alatti vízkészletek felmérésével, vízrajzi album-sorozatot szerkesztett.
Befejező előadóként Gyöngyösi Zsuzsanna könyvtárigazgató a 60 éves vasvári könyvtár történetét a „Kis város, kis könyvtár jeles pillanatai az elmúlt 60 év tükrében” mottóval foglalta össze. Ismertette, hogyan jutottak el addig, hogy felvehették dr. Bendefy László nevét és jutottak el 2009-ben „Az év könyvtára – 2009” cím elnyeréséig.
Az előadásokat követő baráti beszélgetések után megkoszorúztuk dr. Bendefy László szülőházának falán elhelyezett emléktáblát.
Jó volt látni, tapasztalni, hogy dr. Bendefy László munkásságát a rokonszakmák művelői mellett a könyvtári szakemberek, a városuk történelme iránt érdeklődő olvasók, polgárok ismerik, büszkék rá és magukénak érzik Vasvár jeles szülöttének máig ható eredményeit.
Dr. Riegler Péter