Keresés

Hírek Hírek Rendezvény Rendezvény Szaklap Szaklap
Kezdőoldal Híreink

Szép Magyar Térkép 2014

2015. március 27-én, 15 órakor az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti dísztermében került sor a „Szép Magyar Térkép 2014” pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére, és egyben a versenyre nevezett pályaművekből álló kiállítás megnyitójára. Az idei évben is nagyszámú érdeklődő jelent meg a rendezvényen, és kísérte figyelemmel az elismerésben részesült térképkiadványok méltatását, a kitüntető oklevelek átadását.

Az ünnepséget Dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója nyitotta meg. Ezt követően Dr. Klinghammer István akadémikus tartott beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy a térképészet nemcsak művészet, hanem egyben tudomány is, és rámutatott a szakmai szempontok alapján készült, esztétikailag is igényes térképkiadványok fontosságára.


Dr. Klinghammer István

Kiemelte, hogy a pályázaton részt vevő valamennyi térképkiadó és szerkesztő győztesnek tekinthető, hiszen szakmai tudásukkal, munkájukkal értéket teremtettek, és hozzájárultak a térképek szélesebb körben történő népszerűsítéséhez.
A díjazásban részesült munkákat Dr. Zentai László egyetemi tanár, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékének vezetője és Dr. Tüske László ismertette, majd adta át az elismerő okleveleket a díjazottaknak. Az idei pályázatra összesen 41 pályamű érkezett. A versenyre benevezett térképészeti alkotások – egy digitális munka kivételével – mind nyomtatott kiadvány formájában jelentek meg. Mind a megcélzott felhasználói körök, mind pedig a bemutatott területek tekintetében sokszínűség jellemezte a pályázaton részt vevő térképek mezőnyét. Összességében elmondható, hogy a beküldött munkák többsége híven tükrözi az igényes térképek készítése iránt érzett elkötelezettséget.


Dr. Zentai László és dr. Tüske László

Az értékelő bizottság a pályaművek díjazására két kategóriát állított fel. A „Szép térkép” kategóriában a munkák értékelése – térképtípustól függetlenül – elsősorban esztétikai szempontok alapján történt, ugyanakkor a díjazott munkák kiválasztása során a bírálók a tartalmi sajátosságokat is figyelembe vették. Az értékelő bizottság külön kategóriában díjazta a tudományos térképeket, továbbá több pályaművet is dicséretben részesített. A versenyen a következő eredmények születtek:

„Szép térkép” kategória

Első díjat nyert: Zempléni-hegység [pályázó: Nyír-Karta Bt.]

Az 1 : 50 000 méretarányú, turisták és kerékpártúrázók számára készült térkép nemcsak esztétikai megjelenésével, hanem tartalmával is kivívta az értékelő bizottság elismerését, és egyhangú döntés alapján nyerte el a kategória első helyezését. A térkép harmonikus jelkulcsa, névrajza, négynyelvű jelmagyarázata mind a készítők igényességét igazolja. A kiadványt táj- és helyszínleírások, melléktérképek is gazdagítják. Ez utóbbiak közül a Zempléni-hegység földtani térképe színesíti leginkább a kiadványt különleges, szakmai szemmel nézve is korrekt tematikájával.

Második díjat nyert: Vietnam – Laos – Cambodia [pályázó: GiziMap]


Bassa Gizella átveszi az oklevelet dr. Tüske Lászlótól

Az 1 : 1 400 000 méretarányú általános földrajzi térkép az Indokínai-félsziget országai iránt érdeklődő turistákat és üzletembereket célozza meg. A térkép színvilágában és tartalmi elrendezésében is esztétikai élményt nyújt, földrajzi nevekben meglehetősen gazdag. A településnevek visszakeresését országok szerint csoportosított névmutató segíti. A térképet tartalmi szempontból kifejezetten értékessé teszi, hogy a nem latin betűvel író nyelvek földrajzi neveinek átírása következetesen igazodik a szabályokhoz. A térkép jelmagyarázata hat nyelven is olvasható. A névrajzot eredeti nyelveken (pl. khmer, lao, thai) feltüntetett államnevek is színesítik.

Harmadik díjat nyert: Tisza-tó aktív térkép [pályázó: Cartographia]


Dr. Tüske László adja át az oklevelet a Cartographia Kft. képviselőjének

Az 1 : 50 000 méretarányban készült térkép célközönsége azok a térképhasználók, akik szabad idejüket aktívan, a természetben kikapcsolódva kívánják eltölteni. Ennek megfelelően a térkép részletesen bemutatja a Tisza-tóhoz kapcsolódó kerékpártúrákat, vízitúrákat és horgászhelyeket. A térkép színeinek és ábrázolási megoldásainak megválasztása a gondosságot tükrözi, a kétnyelvű jelmagyarázat rendezett, a térképi jelek jól olvashatók. A kiadvány teljes mértékben igazodik a felhasználói igényekhez, sőt, túlmutat a hagyományos térképhasználaton. Az aktív jelző nem csak a térképhasználat közbeni tevékenységre, hanem magára a térképhasználatra is vonatkozik. A vízhatlan anyagból készült térképen ugyanis lehetőség adódik alkoholos filctollal feliratok, látnivalók vagy útvonalak jelölésére, amely használat után letörölhető.

„Tudományos térkép” kategória

Első díjat ebben a kategóriában nem adott ki a zsűri.

Második díjat nyert: Duna folyamtérkép album, Ráckevei (Soroksári)-Duna [pályázó: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nkft.]


Németh László a HM Zrínyi Nkft. igazgatója veszi át az oklevelet

A három nyelven (magyarul, angolul és németül) összeállított munka igazi tudományos atlasz, amely értékes forrásként szolgál a Dunához fűződő kutatásokhoz. A gyűjteményben többek között megtalálható a megközelítési térkép, az átfedő szelvények vázlata, a Ráckevei-Duna térképszelvényei, a hossz-szelvény, illetve a keresztszelvények. A munka nagy gondossággal készült, az alkalmazott jelkulcs sokak számára iránymutató lehet.

Harmadik díjat nyert: Szeged (Magyar Várostörténeti Atlasz 3.) [pályázó: Csongrád Megyei Honismereti Egyesület]


Dr. Zentai Lászlótól veszi át az egyesület képviselője az oklevelet.

A magyar és angol nyelven megjelent kiadvány egyértelműen hiánypótló topográfiai összefoglaló munka, amely a várostörténeti kutatások alapvető forrásaként használható. A kiadvány a teljes tartalom vonatkozásában tekinthető kiemelkedő alkotásnak. A melléklet hasonmás térképek (kataszteri térképek, helyszínrajzok) mellett a gyűjtemény fontos részét képezik a gazdagon illusztrált leírások.

A zsűri dicséretében részesült munkák

  • Túraútvonalak a Hargita-hegységben [pályázó: Kovács Csongor]
    Jóllehet a Hargita-hegységről korábban is jelentek már meg turistatérképek, ez a kiadvány mégis hiánypótlónak és a maga nemében egyedülállónak tekinthető. Az 1 : 50 000 méretarányú térkép információgazdagsága figyelemre méltó: a megszámozott túraútvonalak mellett a nehézségi fokozatuk, hosszuk, bejárási idejük, állapotuk és az évszakoknak megfelelő járhatóságuk is szerepel. A térképen megjelennek a hegyimentő-bázisok és a hegyi menedékek is. A térkép névrajza kétnyelvű (magyar és román), a jelmagyarázat három nyelven közöl információkat. A térképi jelek jól olvashatók és könnyen érthetők. A kiadvány a gyakorlati használhatóság tekintetében kifejezetten értékes munka.
    .
  • PDFMaps magyar telefonos térképek sorozata [pályázó: Szarvas András és Bedő Árpád]
    E digitális sorozat lényege, hogy a papíron létező térképek az Apple mobilgépein is használhatóvá váljanak. Az értékelő bizottság a Budai-hegység turistatérképének digitális változatán keresztül ismerkedhetett meg a sorozat által nyújtott lehetőségekkel. A digitálisan megjelenített térképek alapvetően a hagyományos térképolvasási technikát ültetik át mobil eszközökre. Ezek az eszközök biztosítják az egyes terepelemek célirányos keresését és összekapcsolását interneten elérhető menetrend-szolgáltatásokkal. A térképi elemek kedvezőtlen fényviszonyok mellett is jól láthatók. E sorozat remélhetőleg a fiatalabb generáció képviselőit is közelebb hozza a térképek használatához.
    .
  • A Dráva Légrádtól a Dunáig [pályázó: Cartographia]
    Az 1 : 75 000 méretarányú térkép a turisták, a kerékpáros túrázók és a vízi sportokat űzők számára fontos tematikával mutatja be a folyó egy jelentős szakaszát. A munka különleges és értékes hozzájárulás a Dráva környéki területek térképezettségének növeléséhez. A térkép jelmagyarázata háromnyelvű, akárcsak a terület természeti értékeit bemutató leírások. A kiadványhoz két melléktérkép is tartozik: Szaporca–Kémes, illetve a Kopácsi-rét térképe.

 

Az eredményhirdetést követően az érdeklődők megtekinthették a beérkezett pályaművekből összeállított térképkiállítást. Az ünnepélyes díjátadó után a nap további eseményeként az Országos Széchényi Könyvtár épületében rendezték meg a hagyományos tavaszi térképes klubdélutánt is.

A beszámolót készítette: Gulyás Zoltán
Fényképek: Nemes Zoltán

GK folyóirat

  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság

A GK impresszuma

A lap támogatója:

Megtekintések száma: 3691

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk