Az MFTTT Szeniorok Tóth Ágoston Klub az ELTE-n
A Szeniorok Tóth Ágoston Klubja 2015. április 9-én tartotta idei első rendezvényét az ELTE Térképtudományi Tanszékén, ahol nagy szeretettel fogadták klubunk megjelent tagjait.
A rendezvényt most is nagy érdeklődés övezte, igaz, hogy a jelentkezőknek csak a fele jött el, így csak 15 fő vett rajta részt.
A találkozón készült képek a honlap Képtárában megtekinthetők és letölthetők (Fotó: HBA)
A rendezvényt klubunk elnöke, Szendrő Dénes nyitotta meg. Mivel az MFTTT választási ciklusa az idén jár le, új választások lesznek, Elnök úr összefoglalta 8 éves elnöksége alatt megtartott programokat és sok sikert kívánt a tisztújítás utáni új vezetőségnek.
Ezután az ELTE Térképtudományi Tanszék oktatói tartottak előadást, elsőnek dr. Márton Mátyás egyetemi tanár úr, aki tolmácsolta külföldi útja miatt távollévő dr. Zentai László tanszékvezető egyetemi tanár üdvözletét, majd részletesen ismertette a kar történetét a megalakulásától a jelenlegi helyzetig, az egykori és jelenlegi vezetők bemutatásával. Ismertette a kar eddig elért eredményeit, a tananyag és a szak fejlődését az informatika térhódítását. Dr. Gercsák Gábor egyetemi docens úr ismertette a Tanszéken folyó munkát, külföldi kapcsolataikat, valamint némi bepillantást engedett a Bolonyai oktatási rend előnyeibe és hátrányiba. Végül dr. Török Zsolt egyetemi docens úr a Tanszéken folyó kutatómunkát és eredményeket mutatta be.
A három színvonalas előadás után az előadók megmutatták a térképtáruk féltve őrzött néhány darabját, valamint a tanszéküket, ami az ELTE új épületének a Gellérthegyre és a Dunára néző sarkán van, és nem győztünk gyönyörködni a modern, korszerű épületbe és a csodálatos kilátásba.
Mindenki nagyon jól érezte magát, köszönjük szépen a Tanszék oktatóinak.
Megállapodtunk abban, hogy a következő összejövetelünket nyár elején, a választás után rendezzük meg.
Hetényi Ferencné