Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt tapasztalatai
Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének szabályairól szóló 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet végrehajtásához kapcsolódó továbbképzés és fórumként a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság a Földművelésügyi Minisztérium Földügyi Főosztállyal közösen egész napos konferenciát szervezett – a nagy érdeklődésre való tekintettel az idén is – két időpontban: 2015. október 14-én és október 29-én a Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác-teremében.
Második alkalommal is megtelt a terem.
A konferencia fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt. Az MFTTT elnökének levelére Kovács Zoltán államtitkár felkérte a megyei kormányhivatalokat vezető kormánybiztosokat, hogy a földhivatali kollégák számára minél szélesebb körben tegyék lehetővé a részvételt. Ennek és a közszolgálati dolgozók számára előírt kötelező továbbképzésnek (amelyet a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium programjába felvett rendezvényeken való részvétellel szerzett pontok összegyűjtésével lehet teljesíteni), valamint a földmérők számára az ingatlanrendezői minősítéshez szükséges, hasonló önképzési kötelezettségnek is volt köszönhető a nagy érdeklődés.
A konferencia programja a következő volt:
Dr.Szinay Attila FM jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár: Köszöntő, szakmapolitikai kérdések
A projekt megvalósításával kapcsolatos politika új elemei. Az állami tulajdonú földrészletek értékesítésének felgyorsítása, kapcsolódás az OKTM projekthez, az NFA közreműködése a feladat végrehajtásában.
Dr. Varga Márk FM Földügyi Főosztály főosztályvezető: A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei
A visszajelzések alapján módosított kormányrendelet új elemei, az új politikai elgondolások megvalósításának törvényi háttere, tervezett jogszabály-módosítások. Az elért eredmények áttekintése. Kérdések, válaszok, konzultáció.
Cseri József Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. ügyvezető igazgató: A projekt helyzetének áttekintése
Általános tapasztalatok. Pályáztatások alakulása. A végrehajtók közötti koordináció. A projekt szakmai irányítása. Műszaki megoldások. Kérdések, válaszok, konzultáció.
Hajtman Zoltán Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály, osztályvezető: A projekt I. ütemének földhivatali tapasztalatai
Az I. ütembe bevont ingatlanok, az érintettek (tulajdonosok, kérelmezők) jellemzői. Az előkészítés fázisa és az átadás-átvétel (adatszolgáltatás) folyamata. Kommunikáció, feladatok leosztása (Főosztály és osztály), együttműködés (földhivatal, jogi szolgáltató, földmérő, NKP Kft.). A megosztás lényegi szakaszai (keretmérés, egyezségkötés, befogadó nyilatkozatok).
Fórum, konzultáció, Levezető: Zalaba Piroska FM Földügyi Főosztály térinformatikai főfelügyelője
A fórum résztvevői: FM FO (Dr. Varga Márk főosztályvezető), NKP Nkft. (Cseri József ügyvezető igazgató, Mátyás László műszaki vezető), BMKH FF (Hajtman Zoltán osztályvezető)
A tapasztalatok összegzése, Konferencia zárása. Előadó és moderátor: Zalaba Piroska FM Földügyi Főosztály térinformatikai főfelügyelője.
Az október 29-i fórum moderátora Zsilvölgyi Csaba és a válaszadók: dr. Sóvári Tibor, Mátyás László és dr. Varga Márk
A második alkalom programja némileg eltért az előzőtől. Dr Szinay Attila helyettes államtitkár sajnos nem tudott részt venni a konferencián, így nevében dr. Varga Márk főosztályvezető köszöntötte a résztvevőket és saját előadását megelőzően idézett néhány gondolatot a helyettes államtitkár expozéjából. A délelőtti szekció végén dr. Gross Miklós, az EUROSENSE Légi Térképészeti Kft. vezetője tartott előadást „A korszerű légi távérzékelés lehetőségei a nagyméretarányú térképezésben” címmel. Előadása végén erős kritikával illette a légi felvételek és ortofotók állami átvételének szabályzatát, amelyet ez év májusában adott ki a FÖMI. Kifogásolta többek között, hogy a – korábbi hagyományokkal ellentétben – a szabályzat a kompetens szakmai képviselők/szervezetek véleményének kikérése nélkül készült. A délutáni fórumot Zsilvölgyi Csaba az MFTTT alelnöke vezette. A földhivatali tapasztalatokról ezúttal dr. Sóvári Tibor a Békés Megyei Kormányhivatal földhivatali főosztályvezetője számolt be.
Az elhangzott előadások anyaga és a rendezvényen készült fényképek a honlapon elérhetőek.