Keresés

Hírek Hírek Rendezvény Rendezvény Szaklap Szaklap
Kezdőoldal Híreink

Tudományos Diákköri Konferencia

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán november 16-án tartották a 2017. évi Tudományos Diákköri Konferencia Geodézia és Térinformatikai Szekció ülését.

Az ülést dr. Ádám József akadémikus, egyetemi tanára a szekció elnöke nyitotta meg. A TDK dolgozatok előadások formájában történő bemutatása előtt dr. Rózsa Szabolcs egyetemi docens, az Általános- és Felsőgeodézia Tanszék vezetője köszöntette dr. Völgyesi Lajos Professzor Emeritust 70. születésnapi évfordulója alkalmából.


(a szerző felvétele)

A szekcióülésen hét előadás hangzott el; az első dr. Völgyesi Lajos Professzor Emeritust köszöntötte, amely Ambrus Bence PhD hallgató, a szekció titkára előadásában hangzott el „Deformációvizsgálat műholdradar- interferometriával”címmel, míg a további dolgozatok közül négy mérnökgeodézia és kettő pedig térinformatika témakört ölelt fel. A dolgozatok a geodézia és a fotogrammetria sokcélú felhasználhatóságát mutatták be. A hallgatóságban olyan vállalati, vállalkozói szakemberek is jelen voltak, akik érdeklődést mutatták több tanulmány iránt, egyben javasolták a kutatások további folytatását.

A Bírálóbizottság az ülés után az alábbi döntést hozta:

1. díjat adományozott

Tóth Márton Tamás szerkezet-építőmérnök MSc, Paulik Dániel építőmérnök BSc hallgatóknak az „Alakváltozás és feszültség mérés digitális képkorreláció segítségével” című dolgozatukért;

2. díjat kapott

Turák Bence építőmérnök BSc hallgató „Az ATR visszaverőfóliára történő alkalmazhatóságának vizsgálata” című dolgozata;

3. díjban részesült

Bánhidi Dávid Földmérő- és Térinformatikai mérnök MSc hallgató a „Sárbogárdi kőbánya mérnökgeológiai vizsgálatainak térinformatikai támogatása” című munkája,

és

Papp Viktor építőmérnök BSc hallgató az „Acélszerkezetek kivitelezésének támogatása földi lézerszkenneléssel” című dolgozata;

dicséretet kapott

Nagy Nándor építőmérnök BSc, Hrutka Bence Péter építőmérnök BSc hallgatók a „Történelmi Aquaduktus nyomvonalának rekonstruálása a geodézia segítségével” című dolgozata

és

Horváth Viktor Győző építőmérnök BSc hallgató a”3D pontfelhő előllítása Light-Field kamerával” című tanulmánya.

 

A tanulmányt készítőknek a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és a Geodézia és Kartográfia szerkesztőség nevében szívből gratulálunk, további eredményes tanulást kívánunk.

A szekcióülésen készült fényképek az MFTTT honlap Képtár könyvtárában tekinthetők meg.

Hodobay-Böröcz András

GK folyóirat

  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság

Előzetes az 5. havi számból

A lap támogatója:

Megtekintések száma: 501

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk