Keresés

Hírek Hírek Rendezvény Rendezvény Szaklap Szaklap
Kezdőoldal Híreink

Konferencia az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről ’2018

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére indított projekt (OKTM projekt) kezdete óta az MFTTT az Agrárminisztérium Földügyi és Térinformatikai Főosztályával közösen immár ötödik alkalommal szervezett egész napos konferenciát az idén is két időpontban. Az ez évi rendezvények 2018. október 1-jén és október 25-én – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – az Agrárminisztérium Darányi Ignác-termében zajlottak le.

A továbbképzés jellegű konferencia nem titkolt célja az információátadás mellett, hogy a közszolgálati dolgozók számára lehetőséget nyújtson a kötelező továbbképzés teljesítéséhez (amelyet a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium programjába felvett rendezvényeken való részvétellel szerzett pontok összegyűjtésével lehet teljesíteni), valamint a földmérők számára az ingatlanrendezői minősítéshez szükséges önképzési pontok megszerzésében. A konferencia 8 kreditpontot ért a közszolgálati továbbképzésben, míg az IRM/GD minősítéshez 2 pontot lehetett szerezni a részvétellel. A rendezvényre több mint háromszázan regisztráltak, ebből a második napon 115 fő volt a jelenléti íven szereplők száma.

Kezdés előtt október 25-én

A két rendezvénynap programja azonos volt:

  • Megnyitó és köszöntő, dr. Ádám József, az MFTTT elnöke, dr. Nagy János, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára
  • A távérzékelés és termékeinek szerepe az állami alapadatok előállításában, dr. Gross Miklós ügyvezető igazgató (Eurosense Légi Térképészeti Kft.)
  • A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt tapasztalatai, további feladatok, dr. Mátyás László műszaki vezető (NKP Nkft.)
  • Tájékoztatás az osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt végrehajtásáról Gudász Zoltán földügyi gazdálkodási referens (AM Földügyi és Térinformatikai Főosztály)
  • Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt földhivatali földmérői szemmel, Rácz Kálmán főtanácsos (Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KH, Karcagi JH, Földhivatali Osztály)
  • Földhivatali tapasztalatok jogi aspektusai a projekt végrehajtása során, dr. Sóvári Tibor főosztályvezető (Békés Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály)
  • A projekt végrehajtásának szakmai tapasztalatai a földhivatalnál, Krcsmárik Roland osztályvezető (Békési Járási Hivatal Földhivatali Osztály)
  • Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt vállalkozói szemmel, Zsilvölgyi Csaba ügyvezető igazgató (Pécsi Geodéziai és Térképészeti Kft)
  • Módszertani konzultáció, fórum – Levezető elnök: Zsilvölgyi Csaba, MFTTT alelnök/Iván Gyula MFTTT főtitkárhelyettes. A fórum résztvevői: AM FTO főosztály képviselője, Cseri József ügyvezető igazgató(NKP Nkft.), Mátyás László műszaki vezető (NKP Nkft.)
  • Zárszó Zsilvölgyi Csaba alelnök/Iván Gyula főtitkárhelyettes

Dr. Ádám József elnöki megnyitójában elmondta, hogy dr. Nagy István agrárminiszter vállalta a konferencia fővédnöki szerepét. Tuzson Bence miniszterelnökségi államtitkárt az MFTTT elnöke levélben kereste meg, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve a Miniszterelnökség támogassa a Társaságot a rendezvény megszervezésében és tegye lehetővé a földhivatali kollégák számára a konferencián való részvételt. Az új kormány megalakulásával bekövetkezett személyi változások miatt az MFTTT és a kormányzati szervek közötti kommunikáció még nem zökkenőmentes, így nem kaptunk visszajelzést arról, hogy a Miniszterelnökség támogató véleménnyel eljuttatta-e a megyei kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottakhoz a kérésünket.

 

Dr. Nagy János

Dr. Nagy János helyettes államtitkár köszöntőjében kifejezte abbéli reményét, hogy a konferencia megfelelő lehetőséget nyújt a projekttel kapcsolatos értékes ismeretek megszerzésére és hasznos fórum a projekt résztvevői számára a véleménycserére. Elmondta továbbá, hogy a kormány számára továbbra is kiemelt jelentőségű az osztatlan közös tulajdoni forma megszüntetése és az ezt végrehajtó projekt felgyorsítása. Ennek érdekében szükségesnek tartja az érintettek ösztönzését, érdekeltté tételét a jogi környezet alakításával is. Még az idén a Parlament elé fog kerülni az ezt célzó 13–14 törvénymódosítás. Szükségesnek tartja további források bevonását is a megvalósításba. Dr. Nagy János kulcsfontosságúnak nevezte az NKP Nonprofit Kft. szerepét a projekt további lebonyolításában.

 

Dr. Gross Miklós

Dr. Gross Miklós előadásában lehetőségekről és nem a gyakorlatról beszélt az OKTM projekt keretében elkészült távérzékelési termékeknek az állami adatok előállításában betöltött szerepét illetően. Sajnálatos módon az érvényes szabályzatok irreális (műszakilag nehezen értelmezhető és indokolható) pontossági követelményeket támasztanak a földmérési alaptérképi adatbázis pontjainak vízszintes helyzetére vonatkozóan. Az ügyvezető előadásában utalt annak a szakmai bizottságnak a javaslatára, amely már több mint egy éve befejezte munkáját és javaslatokat fogalmazott meg a földmérési alaptérképek létrehozásának, felújításának műszaki tartalmára és feltételeire. Az itt megfogalmazott javaslatok elfogadása széleskörű lehetőséget teremtenének az OKTM projekt során létrejövő távérzékelési adatok további hasznosítására az állami adatok előállításában.

 

Mátyás László

Mátyás László előadásában a munkafolyamatok irányítását és ellenőrzését támogató rendszer (MTR) adatira támaszkodva részletesen bemutatta és elemezte a projekt eddigi ütemeinek végrehajtását érintő ellenőrzések tapasztalatait. Táblázatokkal és grafikonokkal gazdagon illusztrálta a feladatok végrehajtásának előrehaladását, az egyes részvevők teljesítését. Az előadó kiemelte a végrehajtás kritikus hibáit is.

 

Gudász Zoltán

Gudász Zoltán áttekintette a projekt jogi előtörténetét, az eddigi eredményeket és a munkák állását és a folytatás további tervezett menetét.

Mostanáig összesen 26 267 eljárás zárult le, ami az I–V. ütemekben elindított 36 534 db eljáráshoz viszonyítva 72%-os, a teljes projektet tekintve 48,5%-os készültséget jelent.

A lezárult eljárásokban mintegy 120 ezer tulajdonos részére került kiadásra az önálló tulajdonú földrészlet, hozzájárulva a tiszta tulajdoni viszonyok megteremtéséhez. (2018. 10. 25-i állapot)

2012–2018. között összesen 14,1 milliárd Ft költségvetési támogatással járult hozzá a kormány a projekt végrehajtásához, a következő 3 évben további mintegy 6 milliárd Ft biztosítása szükséges, hogy 30 járás illetékességi területén, a fennmaradó 17,5 ezer megosztási eljárás is lefolytatásra kerüljön.

 

Rácz Kálmán

Rácz Kálmán iróniát nem nélkülöző, a hallhatóság soraiban időnként derültséget kiváltó prezentációjában gyakorlati példákkal emelt ki számos, a projekt végrehajtásának szabályai és a gyakorlati megvalósíthatóság közötti ellentmondást, problémát.

 

Zsilvölgyi Csaba

Zsilvölgyi Csaba a földmérő vállalkozói oldalon tapasztalt gondokból mutatott be egy csokorra valót a következő témakörökben: extrém földrészletek, művelési ág változása, utak, műveleti utak létesítése, erdészeti nyilvántartások, egyezségi tárgyalás, birtokba adás, ortofotó alkalmazása, földmérő és jogi szolgáltatók együttműködése. Zárásként a művelési ág változásával kapcsolatos problémák megoldására tett javaslatokat.

 

Hajtman Zoltán

A Békés megyei földhivatali tapasztalatokat bemutató előadások szerzői – más irányú elfoglaltságaik miatt – sajnos nem tudtak jelen lenni a konferencián, így az általuk leszűrt tapasztalatokat Hajtman Zoltán osztotta meg a hallgatósággal. A Békés megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály főosztályvezetőjének (dr. Sóvári Tibor) prezentációjából a projekt részfolyamatait lépésről lépésre, a jogi szabályozottság szemszögéből, a jogalkalmazási tapasztalatok bemutatásával ismerhette meg a hallgatóság.

A földhivatalok szakmai tanulságait a Békési Járási Hivatal Földhivatali Osztály osztályvezetőjének (Krcsmárik Roland) részletes, személyes tapasztalatokon alapuló előadása mutatta be.

A konzultációra, a fórumra – ahogy az lenni szokott – az ebédszünet kínálta a legtöbb lehetőséget. A tartalmas nap végére a hallgatóság elfáradt, így a fórumra már nem igazán volt igény. A konferencia zárása után azért még mindig akadt néhány lelkes hallgató, aki személyes kérdéseivel fordult a jelen lévő előadókhoz.

Az elhangzott előadások anyagai az MFTTT honlap dokumentumtárában, Hodobay-Böröcz Andrásnak az október 25-i rendezvényen készült fényképei a képtárában elérhetők.

A beszámolót összeállította: Buga László

Fotó: Hodobay-Böröcz András

GK folyóirat

  • GK újság
  • GK újság
  • GK újság

Előzetes az 5. havi számból

A lap támogatója:

Megtekintések száma: 52

Ez az oldal sütiket (cookies) használ. A honlapon való további böngészéssel Ön hozzájárul ezek használatához. További információk