Híreink
Intézőbizottsági ülésTársaságunk Intézőbizottsága (IB) soron következő ülését 2015. november 5-én 14.00 órakor tartotta a FÖMI I. emeleti tanácstermében. A Társaság elnöke dr. Ádám József üdvözölte a megjelenteket, majd miután megállapította az ülés határozatképességét, elfogadtatta a következő, előre meghirdetett napirendet:
Műholdas helymeghatározás Magyarországon, 1990-2015A magyar földmérés technológiai-technikai jubileumot ünnepel. 25 évvel ezelőtt indult hazánkban a műholdas helymeghatározó rendszerek professzionális (földmérési, térképészeti célú) alkalmazása. 1990-ben érkeztek Magyarországra az első terepi GPS-műszerek. Az elmúlt 25 évben a technológia a gazdaságban és a mindennapi életben példátlan sikereket ért el. Ebből az alkalomból – az MFTTT közreműködésével – egy rendkívül színes, magas szakmai színvonalú, egynapos, „teltházas” konferenciára került sor 2015. október 27-én a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác-termében, ahol 25 előadás keretében a történeti áttekintésen túl a műholdas helymeghatározás és navigáció hazai alkalmazási területeinek széles körét mutatták be az előadók.
Hedviga Májovska az MFTTT tiszteletbeli tagjaA Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Választmánya 2015. április 16-án megtartott ülésén a 4/2015. (IV.16.) számú határozata alapján több évtizedes ki-emelkedő szakmai tevékenysége, és a magyarországi szakemberekkel és szakintézményekkel, továbbá Társaságunkkal kialakított eredményes és sikeres együttműködései elismeréséül Hedviga Májovskának az MFTTT tiszteletbeli tagja kitüntető címet adományozta. Az erről szóló oklevelet az MFTTT 30. Vándorgyűlésén, Szolnokon vette át.
A XVI. Földmérő TalálkozóAz Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) XVI. Földmérő Találkozóját Zilah városban, Szilágy megye székhelyén tartotta. A konferencia mottója, Új szakmai irányok és lehetőségek a 3D és 4D kihívásai, az e témakörben elhangzott 17 előadás a szakterületünkre háruló mai feladatokra keresett megoldásokat. Az előadásokat 96 regisztrált – 50–50%-ban erdélyi és anyaországi – résztvevő mellett további érdeklődők is meghallgatták, ami így mintegy 120 résztvevőt jelentett.
Tájékoztató az Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja 2015 Budapest c. rendezvényről2015. március 19.-én a Földművelésügyi Minisztérium (FM) Darányi Ignác termében lezajlott a Földmérők Európai Tanácsa (CLGE) által Európa szerte immár negyedik éve meghirdetett Európai Földmérők És Geoinformatikusok Napja elnevezésű rendezvény sorozat budapesti konferenciája.
|
Részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt tapasztalataiAz osztatlan közös tulajdon megszüntetésének szabályairól szóló 374/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet végrehajtásához kapcsolódó továbbképzés és fórumként a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság a Földművelésügyi Minisztérium Földügyi Főosztállyal közösen egész napos konferenciát szervezett – a nagy érdeklődésre való tekintettel az idén is – két időpontban: 2015. október 14-én és október 29-én a Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác-teremében.
Ülésezett az intézőbizottságAz intézőbizottság szeptember 10-én tartotta őszi első ülését a következő napirenddel:
Tisztújító közgyűlésTársaságunk intézőbizottsága soron következő ülését 2015. május 20-án tartotta – a választmányi ülés, valamint a tisztújító közgyűlés előtt – az alábbi napirenddel: 1. Az MFTTT 2014. évi közhasznúsági jelentésének elfogadása 2. Az MFTTT felügyelő bizottság jelentése 3. Az MFTTT és az SSGK közötti Együttműködési Megállapodás tervezetének jóváhagyása 4. Egyebek
|
- Szép Magyar Térkép 2014
- Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja
- Földmérő nap Nyíregyházán - 2015. március 18.
- Személyi hírek
- Kitüntetések
- 25 éves az EMT
- Az EMT XVI. Földmérő találkozója
- Testületi ülések
- Az MFTTT Szeniorok Tóth Ágoston Klub decemberi találkozója
- Ülésezett az intézőbizottság és a választmány